Admiral: vereség a Hajdúságban

9-6-ra kapott ki a szombathelyi futsalcsapat Debrecenben.

Háromgólos vereséget szenvedett az Admiral-Haladás VSE Debrecenben. A mieinknél sérülés és eltiltás miatt több alapember is hiányzott, a hátsó alakzatban mindössze egy hadra fogható játékos vállalta a meccset...

Nem kezdődött jól a találkozó, ugyanis a hazaiak gyorsan vezetést szereztek, majd meg is duplázták előnyüket. A Hali szépítését újabb hajdúsági találat követte, ám a mieink a fordulás előtt szépíteni tudtak (3–2).

A szünet után az öltözőben maradt a szombathelyi együttes (6–2), ezzel a rövidzárlattal tulajdonképpen el is dőlt a három pont sorsa. A zöld-fehérek ugyan még feljöttek 8–6-ra, ám a debreceniek kapusa a hajrában betalált az üres kapuba, kialakítva így a 9–6-os végeredményt - áll a klub által kiadott közleményben.

Horváth Levente betegség miatt nem tudott a csapattal tartani, így a lefújás után Pálmay Tamás, a gárda korábbi vezetőedzője, az utánpótlásért felelős szakember értékelte a látottakat.

- Jobb volt az ellenfél, motiváltabbak, gyorsabbak voltak nálunk. Sajnos, hiba beszéltük meg a taktikai elemeket, ezeket nem tudtuk megvalósítani. A meccs elején gyorsan elhúzott a Debrecen, így végig futnunk kellett az eredmény után. Sajnos nem sikerült a pontszerzés, a jobbik csapat nyert – vont mérleget Pálmay Tamás.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport