Most, hogy a múlt héten ismételten körbejárták és majdnem átadták, a majdnem kész MSH-t, vagy az idősebbeknek Sportházat, vagy a még idősebbeknek Sportpalotát, idejét éreztük, hogy mi is megvizsgáljuk az épületet egy másik aspektusból.


Az MSH ugyanis, mint megannyi, a 21. században felépített vagy átépített épület, az első kapavágás előtt látványtervet kapott. Ebben aztán gyönyörködhettünk, elképzelve, hogy miként vonulunk majd be itt a szalagavatókra, hogy pompázunk majd a bálokon és miképpen gyűlünk össze az új épület árnyékában a tavaszi vagy őszi Critical Masson. Hát most tessék, itt van a fantázia és a valóság, amit egy csúszka segítségével változtathatunk.
Vessük hát össze, mennyi különbség van az elképzelés és a megvalósítás között!
Az kapásból látszik, hogy amíg a tervezőasztal mögött egy jól harmonizáló épület homlokzatot kapott az MSH, addig a valóságban egy a megboldogult Vasi Volánra emlékeztető, kék fóliával (?) ellátott ablakfelület egészíti ki a kőből kirakott homlokzatrészt. Szerkesztőségi gyors és eredményes kupaktanács után arra jutottunk, hogy előfordulhat, hogy a környezetbe illeszkedés miatt figyelembe vették a kivitelezők a szomszédos SZTK épületet és végül azért változtattak az eredeti terveken, hogy az MSH ne üssön el annyira szocreál rendezőintézet miliőjétől. LOL.
A fogadótér mögötti nagy üvegfelület pedig olyan hatást kelt a színezett üvegű látványtervvel ellentétben, mintha a brigád Pista bácsija gyorsban lekent volna pár tekercs csibehálót és ezzel pótolták volna a hangulatában kicsit a Weöres Sándor Színház épületének homlokzatát idéző ablak felületet.
Az biztos, hogy a letisztult, képet mutató látványtervhez képest, a végeredmény sokkal kaotikusabb és csili csálé lett.


De ne hagyja magát befolyásolni kedves olvasó. Szavazza meg, hogy ön szerint mekkora az eltérés valóság és fantázia között!