Sri Chinmoy maratoni futás Szombathelyen

Kilencedik alkalommal rajtoltak el a versenyzők Szombathelyen a Sri Chinmoy maratonon. Hatvanhat futó küzdött meg a hosszabb-rövidebb távokkal. Képgaléria a rajtról és a futásról.

Eső után futócipő

A pénteki felhőszakadást követően szombaton kora reggel kellemes, napos idő fogadta a futókat Szombathelyen, a Hotel Liget mellett. Innen indult a maraton. A versenyzők a Parkerdő felé vették az irányt, megküzdve az emelkedőkkel, az autósok pedig igyekeztek a legkevésbé zavarni a futókat, ami nem volt egyszerű mutatvány, hiszen egy idő után a fordítóknak és különböző távoknak köszönhetően már oda-vissza futottak a versenyzők a szűk úton.

Sri Chimnoy Maraton Szombathelyen
Start!
Tánczos Mihály

„Szárnyald túl önmagad!”

- Hatvanhat futó állt starthoz az idén. Tizenhárman maratoni, harmincan félmaratoni és huszonhárman minimaratoni távon indultak. Az ország minden részéről érkeztek sportolók. Tavaly a 40 fokos kánikula miatt lefújtuk a maratont, de most szerencsére jó időnk van. – mondta Flór Piroska, szombathelyi szervező. Képgalériánkban megörökítettük a rajt pillanatait és az emlékmű alatt még egybefüggő mezőnyt is. Az egyik versenyző éppen ezen a napon ünnepelte az 50. születésnapját, fotónk igazolja, hogy nem ágyban, párnák között.
Sri Chimnoy Maraton Szombathelyen
Az emlékmű alatt...
Tánczos Mihály

Érdekességek

Bathó Márta az egyetlen, aki az eddigi 9 verseny mindegyikén részt vett. Jövőre ő is jubilál a versennyel együtt. A 66 futóból 31 vasi indulók volt, ők főként minimaraton távot futottak, maratont csak ketten vállaltak a vasiak közül.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Etióp versenyzők taroltak az Elvira Maratonon

Alaposan elhúzott Erkolo Ashenafi, a huszonnégy éves etióp versenyző az Elvira Maratonon. A férfi 2:30:35 alatt teljesítette a távot. Galériánkban nyomon követhető a tizennyolcadik alkalommal megrendezett futóverseny, óvodásoktól a vérprofikig.

Fuss az életedért! – futócipő teszt Szombathelyen

Szép számban gyűltek össze futók a Csónakázó tó partján, hogy tesztelhessék a legújabb futócipőket. Akár a csúcsmodellekben is róhatták a köröket a vállalkozó kedvűek.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport