Mezlevétellel ünnepelte győztes találatát a Bundesligában, amiért megkapta második sárga lapját.
Stieber Zoltán csereként jutott szóhoz a német másodosztály 25. fordulójában. A sárvári születésű támadó a 69. percben lépett pályára a Nürnberg színeiben a Kaiserslautern elleni bajnokin – 1-1-es állásnál. Az eredmény a 89. percig nem változott, ekkor azonban Stieber bevette a vendégek kapuját.
A magyar támadó a gól utáni ünneplésért azonban sárga lapot kapott, ami már a második volt neki, így idő előtt mehetett is zuhanyozni – csapata 2-1-re nyert.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!