Súlyos gondok vannak az egyik legnagyobb csomagküldőnél, van aki két hete vár a csomagjára

Impozáns tervet fogalmaztak meg a bővülésről, jelenleg azonban a csomagok kiszállítás sem nagyon megy.

Hetek óta súlyos fennakadások vannak a Packeta csomagküldő szolgáltatónál – számolt be a Világgazdaság olvasói jelzések alapján. Mint írták, van akinek lassan két hete kering a küldeménye.

A Packeta egyébként nemrég egyesült a Foxposttal, miután a cseh Packetát is birtokló befektetői konzorcium megvette a Foxpostot, így pedig létrejött Magyarország legnagyobb csomagautomata-hálózata. Ketten összesen több mint 2700 csomagautomatát és 1800 csomagátvételi pontot üzemeltetnek Magyarországon.

Szeptember elején jelentették be, hogy a két cég vezetősége megkezdi a fokozatos integrációt, emellett év végéig további bővítést terveznek, így a hálózat meghaladja majd az 5 ezer átvételi pontot, több mint 3 ezer csomagautomatával.

Ez ugyan impozáns terv, azonban jelenleg az a legnagyobb probléma, hogy a csomagokat nem kapják meg az ügyfelek. „Nekem magyar csomag lassan már két hete nem érkezik meg. Nem tudom, mi történik a Packetánál, de ez mar felháborító” – írta néhány napja az egyik ügyfél a Redditen. Egy másik 12 napja adott fel csomagot, de az még mindig szállítás alatt áll. Mindezeken túl az elégedetlen ügyfelek még az ügyfélszolgálatot sem érik el, amit a lap is tesztelt, hasonló eredménnyel.

A cég egyébként elismerte több mint egy hete, hogy az elmúlt időszakban megnövekedett csomagmennyiség új kihívásokat hozott számára, de igyekeznek megoldani a helyzetet.

A lap megkereste a Packetát, a cég hétfőre ígért választ.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság