Teszek rá, hogyan álltam be! – gondolhatta magában a képen látható furgon pilótája, aki Szombathely egyik „szamárvezetőkkel” felfestett parkolójában két parkolóhelyet is érintve, a már parkoló autó kihajtását akadályozva hagyta magára a kocsit.
A szituációban a legmegdöbbentőbb, hogy közvetlenül mellette még két üres, kijelölt parkolóhelyre is kényelmesen és szabályosan beállhatott volna, de neki úgy tűnik, jobban esett keresztben, és részben egy már ott parkoló kocsi mögé beparkolni. Ez olyan sok a jóból, hogy nem lehet véletlen.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!