Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Egy kérdést kell feltennie mindenkinek a szavazás előtt

Saját magának.

Igazából akkor is, ha már régóta tudja, hova ikszel, akkor is, ha taktikailag szavaz, akkor meg pláne, ha még mindig billeg az elhatározásában. Ez a kérdés pedig, ha jobban belegondolok, nem is egy, hanem több, de akár egy is lehetne, mert mégis ugyanarra kérdez rá, ugyanabba az irányba mutat, ugyanaz lesz a kifutása. Feltéve, hogy tényleg elgondolkodunk-e a végén a saját magunktól kapott válaszon.

Ne legyünk olyanok, mint ez az ember, hanem
iStock.com/Nastco

A kérdésfeltevést ráadásul pártoskodás nélkül is fel lehet, jobban mondva érdemes feltenni, pusztán a saját értékválasztásunkra hagyatkozva. Úgy lesz igazán izgalmas a történet, ha a bármelyik politikai oldal felé gravitálásunkra való tekintet nélkül morfondírozunk el a kérdésen, kérdéseken.

Így hangzik, azaz hangzanak:

  • A vegytiszta gyűlöletet, mocskolást, hazugságot akarjuk-e választani?
  • Rokonszenves, hogy családok már az ebédlőasztalnál is dühöngenek egymással?
  • Jó érzés, hogy az ország lakói hülye politikusok miatt fordulnak egymás ellen?
  • Tetszik-e nekünk, hogy a mi adóforintjainkból gazdagodnak vadul egyesek?
  • Szimpatizálunk-e a kommunizmusból jól ismert eljárásokkal?
  • Szeretünk-e feleslegesen rettegni?
  • Szeretnénk-e a szovjetnosztalgiás Vlagyimir Putyin ölelő karjaiban elringani?
  • Jobb kerítéseket építeni hidak helyett?
  • Azt akarjuk, hogy Magyarország továbbra is a régió csúnyán lemaradt sereghajtója, fekete báránya, örök vesztese legyen sok tekintetben?
  • Ha legalább három kérdésre NEM-mel választoltunk, de inkább többre, akkor fogjunk kezet magunkkal, mert még emberek maradtunk. És ennek megfelelően húzzuk be azt az ikszet vasárnap.

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Vélemény

    Tovább az oldalra