Széles sávon, Semjén lován

Ekkora a szélessávom / A baj csak az, hogy nem használom
Bonyhádi Zoltán

Nyugodtan mondhatjuk, senki nem számított az Orbán-kormány harmadik választási győzelme után arra, hogy Orbán azonnal hozzálát saját hatalma megingatásához. Ha igaz a hülyeség kommunikációs magyarázata, miszerint a világon sehol sem létező internetadóból kívánta volna finanszírozni a civilek ellen bevethető karhatalmi erők fizetését, akkor a vezért már egyetlen értelmes tanácsadó sem állja körül. De ez nem menti a miniszterelnöki iroda dolgozóinak felelősségét, hogy pszichiáter nem volt 24 órás ügyeletben Viktor mellett. Mindezt arra az időre igazította be, amikor október 23-át ünnepli az ország, hozzá négy napos szabadsággal. Fiúk, valaki töltsön már egy pohár vizet a pohárba, és tegye azt a miniszterelnöki ágy éjjeli szekrényére, mert kiszáradhatott a felcsúti csodacsatár szája. Hogy mitől?

Bevallom, soha nem jutott eszembe, hogy a két ellenzéki oldal problémáját megoldhatja Budapest útrendszere, amin a fradiultrák és az internetadó ellen tüntető civil mozgalom összekeveredik a Fidesz székháza előtt. Hadd legyek őszinte, a politikai pártokkal szemben én el tudnám képzelni, hogy a különbségekről később essék szó,

de az biztos, hogy ugyanannak a rendszernek az ellenségei keverednek össze, más és más okokból.

A lényeg mégis egy és ugyanaz. A Kubatov-listák elektronikus urai a netadóval a szabad információáramlást akarják megakadályozni, ahogy a vénaszkennelő kapuk használata is a totális ellenőrzés kiterjesztését jelenti. A totalitás a személyes szabadságra tör, de nyugi, nem kerül ez többe hétszáznál!

Chapatte

Hétcá... Miért nem mondja Rogán így? Ahogy a kínaiak a sarki bárban, ha valami pirított szart eszek édes-savanyú mártásban. Ebben a hétszáz froncsi adóplafonban tényleg benne van ólmos cinizmusuk, és idiótának nézik a népet. Figyú, hülye paraszt, nem te fogod fizetni, hanem a szolgáltatód... hülye paraszt, nem érted, a tőkés geci, nem te, hülye paraszt... Ehhez képest már Bence fiam kedvenc Classic Cartoon ja előre jelezte, hogy baj lesz a frissítésekkel. Mit mondok majd fiamnak amikor felnő? Vagy akár már most is?

Pedig valójában az a sült paraszt, aki egy adótörvény hatására azt válaszolja, hogy ő nem netezik annyit (Lázár), illetve akinek a budapesti miniszterelnöki lakásába sincs bevezetve a szélessáv (Orbán). Minek, ha olyan jó gázszerelője van, mint Lőrinc? Helyettese meg egy fővadász lovon. Árad a kolbászszag a billentyűzetből.

Láttam egy videót erről a Semjén gyerekről, és az az érzésem, elment vele a ló. Az egyik netes (fúj!) médiamunkás próbálja szóra bírni az ügyben, hogy kollégái miket mondanak az Európa Házból való kilépésre célozva. Semjén arcáról eltűnik az a mosoly, ami miatt majd felelnie kell Isten színe előtt. És etikett-alapon csuklóztatja a sajtót, hogy előbb be kell jelentkezni, és majd ő eldönti, hogy akarna-e válaszolni.

Jaj, butus keresztény testvérem, soha nem szabad a kamerába fölöslegesen beszélni, mert most itt a bizonyíték, hogy te azt hiszed, a sajtó feladata az, hogy neked borotválkozó tükör legyen.

Közszolga, te, van olyan ország, ahol törvény szabályozza azt, hogy szóba kell állni a geci sajtóval, ha a köz dolgában szalonkázol. Hogy hol? Például Magyarországon.

Én azt is érteném, hogy ekkora választási győzelem után szabad lehessen leköpni azt, aki szemtelen módon kinyitja a pofáját, de amíg nem alakítja meg Semjén a kereszténydemokraták önkéntes fegyveres testületét, a cserkészruhához megy a dobtáras hawaai gitár, mindig várható a deviancia ilyen szintű megnyilvánulása a sajtóban. Kérdezget, baszd meg! Egy liftben! Tényleg van abban valami szörnyű, hogy egy miniszterelnökhelyettes már nyugodtan nem is liftezhet.

Úgy volt, hogy november 17-én összetalálkozik a magyar lakosság a magyar lakossággal. Az - időközben lefújt - Békemenet szemből találkozott volna azzal a tömeggel, ahol mindenki békés, de nem használ stilisztikai okok miatt ilyen béna és komcsi fogalmakat, mint Békemenet. Nekem az okozná a legnagyobb boldogságot, ha Bencsiket, vagy Bayert pofán vágná valamelyik B-közepes, vagyis ők is csak úgy járnának, mint én, aki már nem jár vissza, mert megtörtént, hogy fradista vert fradistát. De ti, felcsúti fiúk tehettek az egészről, amikor kiengedtétek a palack szellemét, és azonnal büdös gerosan szag lett a gondozott rózsabokraitok alatt.

Bakács Tibor
Szombathely Budapestre kiküldött tudósítója.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Vélemény

Tovább az oldalra