Szemétdomb a szombathelyi egyetem előtt

Az esti buliban bizonyára volt pár neveletlen vendég.

Egy olvasónk jelezte, hogy vasárnap reggel a Savaria Egyetemi Központ főbejárata előtt sétálva igazi szemétdombba botlott és szerinte ez nagyon nincs rendjén.

Szemét az egyetem előtt
nyugat.hu

Az épület előtt tényleg sok cigarettacsikk, műanyagpohár, cigarettás-doboz és még egy két műanyag flakont is láttunk. Persze tudható, hogy az ott üzemelő szórakozóhely egyes vendégei hajigálják azt hanyagul szét az esti bulik alatt, akiknek hiányzik a neveltetéséből a

Ne szemetelj fiam!

cikkely.

Szemét az egyetem előtt
nyugat.hu

Mint azt már tapasztaltuk, a szemét másnap általában össze van szedve az épület környékén, de a mai napon ottjártunkig még nem történt meg.

Szemét az egyetem előtt
nyugat.hu

Reagált a szórakozóhely

Órák alatt rendbe tették a főiskola előtti területet
Hamar megoldódott a probléma
-

Az egyetem épületében működő egység egyik vezetője megkeresett bennünket: elnézést kért a kellemetlenségért, majd elmondta, az eset azért fordulhatott elő, mert lebetegedett a takarító és időbe telt pótolni. Amint megtörtént, rendbe is tették az intézmény előtti területet. Kaptunk képeket is, tényleg órák alatt rendeződött a probléma.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Aktuál