Még augusztus végén, zárt ülésen tárgyalt a soha el nem készült szentgotthárdi kézilabdacsarnokról. Nem is tudni, milyen döntést hoztak a képviselők, ha hoztak egyáltalán, de információink szerint az önkormányzat eltökélt szándéka, hogy megszerezze az üresen, de majdnem készen, a városi sporttelepen álló csarnokot.
Az Opel-gyár egymilliárdjából épült
Ha az önkormányzaté lesz a csarnok, akkor hozzá tudnak nyúlni, és abban bíznak, hogy uniós vagy kormány által kiírt pályázat segítségével be tudják fejezni, és végre életet tudnak bele lehelni.
A csarnok ugyanis a szentgotthárdi kézilabda egyesületé, mivel a látványsportok támogatását célzó, de sok vitát okozó TAO-pályázatból épült. Egészen pontosan az Opel-gyár ajánlott fel egymilliárd forintot erre a célra a társasági adójából. A város a mintegy 300 milliót érő területtel szállt be. A kézilabdaklubnak viszont nincs pénze a befejezésre, vagyis most már inkább felújításra, így az épület üresen áll, és már az idő is kikezdte.
A csarnokot még 2012-ben kezdték építeni, először még minden jól alakult, de 2014 tavaszára eltűntek az alvállalkozók, a területet védő biztonsági cég, a kivitelező és a pénz is
Ez az ország legelcseszettebb építkezése 2014. April 29. 12:02 . Pár nappal később a kivitelező ezzel utasította el megkeresésünket
Pökhendien utasított el minket az egymilliárdnyi közpénzt kapó főberuházó 2014. May 07. 14:17 :
Küldje el a kérdéseit, aztán meglátjuk, Ha lesz kedvem, válaszolok, ha nem, nem.
Válasz azóta sem érkezett.Egyszer már szükség volt egy 40 milliós gyorssegélyre
2014 októberében ismét körülnéztünk a csarnoknál
Még mindig csak rohad a soha át nem adott kézilabdacsarnok Szentgotthárdon 2014. October 30. 08:51 , semmi sem változott. 2015 februárjában megtudtuk
Tovább nyomoznak a szentgotthárdi kézilabdacsarnok ügyében 2015. February 08. 13:21 , hogy a kézilabdaklub elnöke még novemberben feljelentést tett, négy hónappal később a rendőrség még nyomozott, mégpedig különösen nagy kárt okozó csalás bűntette miatt.
2015 nyarán ismét elmentünk
Öltözőket építenek a soha el nem készülő szentgotthárdi kézilabdacsarnok mellé 2015. July 24. 08:03 , kiderült ugyanis, hogy a félbehagyott csarnok miatt a város NB1-es tekecsapata is veszélybe kerülhet. A csarnok mellett áll a tekepálya, aminek öltözőjét az építkezés miatt lebontották, a tervek szerint az új csarnokban lett volna a tekézők öltözője. Átmeneti megoldásként konténeröltözőket állítottak fel, a tekeszövetség viszont közölte, ha nem oldják meg gyorsan a helyzetet, akkor kizárják a csapatot a bajnokságból.
Így az önkormányzat 40 milliós gyorssegélyéből felújították a tekéző épületét, és ott alakítottak ki öltözőket. A csarnok azonban azóta is áll, befejezetlenül.
Az önkormányzat tehát meg akarja szerezni a csarnok tulajdonjogát, de információink szerint jogi bonyodalmak merültek fel. Ennek megoldásához kormányzati segítség, az építkezés befejezéséhez pedig sikeres pályázat kell.