Így kell felújítani egy konténert, hogy abból szép iskolaterem lehessen!

A szombathelyi waldorfos szülők megmutatták!

A Perintparti Szó-fogadó, avagy a szombathelyi Waldorf iskola Sorok utcai épületébe olyan sok gyerek jelentkezett, hogy nem fértek el a főépületben. Mit lehet ilyenkor tenni? Gyereket elküldeni azt nem.

Waldorf konténer felújítás
Nézze meg a galériát az átalakított konténerről!
Nagy Jácint

Felállítottak hát egy konténert az iskola udvarán – ez volt a legolcsóbb megoldás – és ide kerültek az elsősök és a másodikosok.

Waldorf konténer felújítás
Így néz ki a tágabb környezetben!
Nagy Jácint

Igen, a konténer olcsó, de nem szép. A városnak sem tetszett.

Így hát már a nyáron elkezdték átalakítani. A Waldorfban alap az ilyen jellegű munkákban a szülők bevonása. Engedélyeket szereztek, festettek, fémszerkezeteket alakítottak át. Csinálta mindenki, amihez értett. És itt a végeredmény. Szép és környezetbe illő.

Waldorf konténer felújítás
Ez pedig a kedvenc képünk.
Nagy Jácint

Megvan a napi pozitívunk!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Jelentem