Szerelik be a villanyt a szentgotthárdi befogadótáborba

Úgy tűnik, hosszú időre rendezkednek be Szentgotthárdon, korábban ideiglenesnek nevezték a tábort.

Villanyoszlopokat állítanak, vezetékeket, kábeleket húznak a szerelők a szentgotthárdi tábor mellett. Szerelik a villanyt, ami azt jelenti, hogy hosszabb időre rendezkedik be a tábor, pedig korábban arról volt szó, hogy az csak rövid ideig áll majd.

Bana Ferenc

Erről volt szó a szentgotthárdi képviselő-testület tegnapi ülésén is, ott elhangzott, hogy a szerelés és a később felhasznált áram árát nem Szentgotthárd fizeti ki.

Bana Ferenc
Bana Ferenc
Bana Ferenc

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Aktuál