A kézilabda Magyar Kupa negyeddöntőjében, kedden este hat órától az élvonalbeli Érdet fogadja a Rohonci úti munkacsarnokban a Haladás VSE NB I B-s csapata. Egyértelműen a vendégek a találkozó esélyesei, hiszen a Győri Audi ETO KC és a Ferencváros után Szabó Edina együttese számít az ország harmadik legjobb csapatának.
- Úgy gondolom a csapat eddigi életében és jó pár játékos életében a Magyar Kupa negyeddöntő az eddigi legnagyobb siker. Az esélytelenek nyugalmával kell pályára lépnünk, remélem a játékosok is úgy gondolják, hogy ez a találkozó számukra is egy ünnepély. Szeretnénk megmutatni, hogy a mérkőzés nagy részében képesek leszünk az Érd mellett maradni. Toronymagasan ők a negyeddöntő esélyesei, mi pedig lelkesedéssel és motivált játékkal megpróbáljuk közelebb hozni magunkat az ő tudásukhoz, amennyiben ezt sikerül megvalósítanunk, akkor biztosan jó mérkőzést fogunk játszani február 10-én - mondta Bölöni Roland vezetőedző.
A szombathelyiek a hétvégén 29-29-es döntetlent játszottak a Pénzügyőrrel a tavaszi nyitófordulóban.