Megkaptuk elektronikus postai úton a 2013-as Sziget Fesztivál várható felhozatalának első neveit, és a helyzet az, hogy ezek alapján rossz és jó hírekkel egyaránt tudunk szolgálni (mármint ami a zenei szempontokat illeti, mert akinek az augusztusi hajógyárizás csak a vidám összeborulásról szól, azt úgysem érdeklik az ilyen úriaskodó megközelítések, csak hogy ki ne fogyjon a pálinka).
Egyelőre úgy tűnik, a Sziget még mindig nem szakít a rizikómentes paletta hagyományával, amivel valahol nincs is baj, hiszen a szervezőirodának is össze kell gereblyéznie valahonnan a profitot, az meg nyilván csak bombabiztos nevekkel megy. Az igazán nagy kérdés az, hogy a végén, amikor már ismerjük a teljes line up-ot (ez alighanem úgy nyár elejére áll össze), merre tolódnak az arányok, vagyis érdemes lesz-e 50-60 ezer forintot kiadni egy-egy ötnapos bérletért, illetve 14 ezret egy napijegyért úgy, hogy kevesebb újdonságot, friss hangot, aktuális fellépőt kapunk, mint amennyit elvárnánk egy olyan fesztiváltól, amit európaszerte elismernek.
Nézzük is meg rögtön, kik az első befutók: először is itt van az évek óta töretlenül népszerű, de töretlenül semmi újat nem mutató Hadouken, valamint jön a már könyökön kifelé jövő Parov Stelar Band is, aminek tagjai lassan már magyarul is folyékonyan megtanulnak beszélni, annyit járnak ide, illetve a csujogatós elektró oldaláról Boys Noize és Nicky Romero - akik viszont szintén nem a kifinomult, érdekes, újhullámos elektronikus zenéket szállítják.
A gépzenék oldaláról a sajtóanyagban szereplő egyetlen, az átlagosnál valamivel minőségibb zenei kontentet toló művész a spanyol dj-félisten Oscar Mulero, aki kompromisszummentes technót játszik - és itt egyelőre ki is fúj a történetnek ez a része. Persze érdemes lesz kivárni a további bejelentéseket, de a jelen állás egyelőre ez, és erről tudunk nyilatkozni.
Idén már többen lesznek a német fiatalok a franciáknál?
Van aztán két kevésbé ismert név, a hagyományos, régi vágású, ha kell keményvonalas, lendületes és feszes tempójú, vagy ha a hangulat úgy diktálja, átszellemült, érzelmes rockot játszó Triggerfingeré, illetve a penge gitárrockban utazó The Botsé, akikkel nincs különösebb baj (bár rohanni sem fogunk a koncertjükre). Már inkább vakarhatjuk a fejünket a Die Ärzte, a Deichkind és a Seeed meghívása láttán, és nem is feltétlenül azért, mert őket nem az elmúlt évek popzenéjéhez szokás kötni (hanem a tíz-, sőt, az orvospunkok esetében a húsz évvel ezelőttihez), de azért is, mert töklogikus, hogy ezzel elsősorban párszázezer német bulituristát akarnak idevonzani, és nem univerzális igényeket kielégíteni. Na jó, ne legyünk ennyire szőrösszívűek, a Seeed jamaikaias taktusaira még bőven el lehet dölöngélni:
És akkor a szuperjó hír, vagyis egy jó és egy még jobb
Ennyi savanyúskodás után jöjjön az, aminek jönnie illik: az örömóda. Nagy húzás a Sziget részéről egy ténylegesen új tehetség elhívása, akiről még sokat fogunk hallani az elkövetkező években, de reméljük, meg is őrzi ezt a menő hangzásvilágot, és nem jut a nyögvenyelős Britney Spears-ek és Madonnák sorsára: ő Azealia Banks, egy Harlemben felcseperedett, alig 21 éves repperlány, aki a „BBC Sound of 2012” megmérettetésén harmadik helyezett volt, majd a NME Awards-on elnyerte a Philip Hall Radar Award-ot, a Billboard Awards díjátadón pedig a New Style Icon címet hozta el. Mindezt cirka két év alatt. Figyelemreméltó, és ilyen ügyes:
És akkor itt a mindent vivő tutiság: Most már holtbiztos , hogy érkezik egy olyan zenekar, ami a fél világot megbolondító brit gitárzene dobogóján áll, jól megérdemelten, 1988 óta, és többek között ilyen és ilyen óriási, prímán dúdolható slágereket adtak a világnak.
Bizony, ez a Damon Albarn-vezette Blur: ők 2008-ban öt év szünet után jelentették be, hogy rendezték soraikat, és készen állnak egy hatalmas koncertre a londoni Hyde Parkban, amit akkora érdeklődés övezett, hogy kénytelenek voltak két egymást követő napon is fellépni. És nekik szerencsére a hangvételük sem vált unalmassá: a fiatalos hevületű, nyegle rockolás után egyre érettebbé vált a hangvételük, 2012-ben pedig két újabb nagyszerű szerzeménnyel álltak elő. Itt is az egyik, már el is lehet képzelni a nagyszínpad előtt magasba emelkedő öngyújtókat:
Hát így állunk. De mint mondtuk, még jócskán a bejelentések elején járunk csak, szóval mi sem hamarkodjuk el a véleménymondást, de abban azért szeretnénk reménykedni, hogy a jelentős, legendás előadók és a feltörekvő tehetségek több esélyt kapnak, mint a karrierjük korábbi szakaszaiból előnyt kovácsoló, de már inkább csak gyengélkedő (vagy szimplán csak érdektelen) zenészek.
