Szokták mondani, hogy aki egy Szigetet látott, az összeset látta. Bár nagy változáson esett át a fesztivál az évtizedek alatt – sokak bánatára egyre kevesebb a rétegzene és a nagy árak miatt a magyar fiatalok többsége számára gyakorlatilag elérhetetlenné vált –, az éjszakai bulizások között nagy különbség nincsen.
Hömpölygő tömeg, hangzavar, extrém ruhák, félmeztelen srácok, nagyon sokat megmutató lányok, sorok a pultoknál, tombolás a színpadok előtt, szeletelés a koncertsátrakban. Minden lüktet.
Délelőtt azért minden más. Az első, ami feltűnik, a csend. Mintha egy fegyelmezett cserkésztáborban bolyonganánk. Se dübörgő zene, se hangos szavak.
Ennyi álmos, meggyötört arcot ritkán lehet látni egy helyen. A legnagyobb sorok a kávépultoknál állnak. Sokan fogkefével a szájukban igyekeznek a mosdókhoz, mások csak hevernek a fák árnyékában.
Ami éjszaka nem tűnik fel, most nagyon szembeötlő: rengeteg sátor van közvetlenül az utak mentén, gyakorlatilag kitöltik a színpadok és a pultok közötti tereket. Soha nem tudtam, hajnalban hogyan talál valaki „haza” a sátrak erdejében, azt meg főleg nem, hogyan lehet itt kipihenni a fáradalmakat.
Mindenki nagyon kényelmesben van, lekerültek az éjszakai szettek. A fiúkat, lányokat szinte egységesen rövidnadrágban, trikókban, toppokban látjuk. Páran fürdőruhát viselnek, és igyekeznek a strandra elfoglalni a legjobb helyeket.
A por most lényegesen kevesebb, nem annyira irritáló. A szervezők ráadásul locsoltak is.
A tiszta fejjel ébredők már sakkoznak.
Pár órával később azért megelevenedik az élet. Gyűlnek a sorok a kajás pultoknál és az Aldinál. A diszkontlánc becsületére szóljon, hogy nem dolgoznak magasabb árakkal.
Ez a Sziget utolsó napja. Sokan a bőröndjüket maguk után húzva tartanak a K-híd felé.
