Lazul a sziget-világ: jönnek a külföldiek a szittyák közé révülni

Megyek befelé a Szigetre, hónom alatt Bence, persze, hogy viszem, nem elég korán kezdeni, hogy egy rádiós szlogent idézzek, vagyis ideje, hogy egy évesen megtapasztalja, miképpen buliznak a külföldiek Magyarországon. Persze, magyarok is vannak, csak ők nem fiatalok. Mindegy.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

Megyek befele, látom, hogy a kerítésnél két rendőr lenyom egy szénné szívott fiatalembert a földre, bilincsel, amitől ideges leszek, meg Bence anyukája is, aki addiktológus, és neki nem bűnöző, hanem beteg az, akinek a hátán a rendőr térdel. De már nem keresem a bajt, azért felmegy a pulzusom, mert később is ezt látom. A fiatalok azt se nagyon tudják, hogy hol vannak, de a bilincs akkor is fájhat, nem érdekes, majd csak holnap érzik. Én csak azt nem értem, hogy bírják ki a rendőrök, hogy bűnüldözés címén drogot fogyasztó fiatalokat takarítanak el, meg a resztlit. Sehol egy igazi Serpico? Az biztos, hogy jók az eredmények papíron, közben a szervezett bűnözés, köszöni, jól van. Hisz nincs is maffia, csak vállalkozók.

Régen odamentem volna rendőrhöz

Jó, hogy megváltoztam, mert régen odamentem volna rendőrhöz, és azzal kezdtem volna beszélgetést, hogy nem sajnálja-e a bírót, amikor feljelentést tesz, meg a gyerek szüleit, nem beszélve az iskolaigazgatóról, blablabla, és közben utaltam volna egy fél szóval a kábítószer gazdáira is, akik ebből jó pénzt tesznek el. Honnan tudom? Amerikai filmekből (is), - magyaráznám a bilincselő zsarunak - a profitból fegyvert, meg politikust vesznek, biztos hallott a szervezett bűnözésről, még akkor is, ha a belügyminisztériumban jogutód nélkül szűnt meg a napokban?!

Lássuk be, amikor négyszáz rendőr lecsap az ozorai bulira, senki nem csodálkozik, hisz már tíz éve híres volt ez a Goa party a transzcendens tartalmairól. Ehhez képest a rendőrség felderítése, ha kicsit későn is, de majdnem sikeresen működött, kár, hogy nem szúrták ki az őket figyelőket, míg ők a police feliratú konvojt igen, így valóban örülni lehetett a harminckilenc elfogott külföldi állampolgárnak (fogyasztók), és a négy dílernek, a norma teljesítve, bilincselés, ejha! Kitüntetés, vigyázz, fogadás jobbról, Pintér bejön a képbe, tiszteleg!

Tudom, hogy egy keresztény szellemiségű kormányzásnak nem kell magyaráznom, hogy különbséget kell tenni bűnös és bűnös között, mert a törvény mechanikus alkalmazása végtelen igazságtalanságokat okoz. Vagy ez nem is akkora baj, amiért én itt fosok?! A hajléktalanok, drogosok, nyuggerek eltakarítása látványos, könnyű rendőri munka. A kollégák letartóztatása már nem ilyen látványos, de PR értéke működik. Milyen érdekes, hogy ebben Torkos Matild a Magyar Nemzetben forradalmárnőként bátorítja, hisz a tábornok nekiment a rendőrségi nagykutyáknak is, ami fanta érzés!

Hmhmhm…hamleti lelkem háborog, apám szellem alakban jő

Vajh, van-e nekünk, választóknak fogalmunk arról, hogy egy új rendőrség alakul a médiával letakart szemünk előtt? Vagy az is lehet, hogy már ehhez sincs közünk? Istenem, a régi időkben még ismerték a város lakói a rangereket, meg a rossz fiúkat is. De az a boldog vadnyugat volt, mi meg itt vagyunk Ozorán, ahol ugyanaz a helyzet, a külföldiek között találunk magyarokat is. Mi van ebben furcsa, itt lazul a világ. Eljönnek a szittyák közé révülni.

Emlékszem, amikor Carlos, a Vörös Október terrorista brigád főnöke kinyírt valakit a világon, mindig a Margitszigeti Nagyszállóba jött pihenni két hétre. Szerette hazánkat, a kiszolgálás udvarias, a víz hűvös, a lecsó finom, itt mindig is jól érezte magát. Mi is szerettük, mert jó borravalót adott, időben fizetett, és a bárszekrényt is. A másik szupersztár, az orosz maffia feje, Mogiljevics meg a csepeli zöldövezetes feelingért rajongott. Kilenc évig?! Valahogy ez ugrott be, amikor belenéztem a pupilla nélküli fiú szemébe, ami nem volt könnyű, mert az arcát a porba nyomta az intézkedő államhatalom. Most már csak abban bízom, hogy egy-egy ilyen ozorai akció után nem jönnek össze a szolgálat után sörözni a készenlétisek, ünnepelni egy kicsit, sztorizni. Hogy is volt, amikor bemozdult az az állat?

Közbeszólhatok? A drogosok elleni nyertes csatákkal még simán elveszíthető a drogháború.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Vélemény