A szombathelyi születésű Szijj Ferenc kapta az idei Bertók László Költészeti Díjat

Az életműdíjas szerző mellett ismét elismertek egy fiatal pályatársat is, a kisdíjat idén a szintén szombathelyi születésű Fehér Renátó érdemelte ki.

A 2025. évi Bertók-díjjal Szijj Ferencet, a szombathelyi származású költő-írót, szerkesztőt és műfordítót tüntették ki. Az elismerést ötödik alkalommal, december 5-én adták át a pécsi Kodály Központban. Az életműdíjas szerző mellett ismét elismertek egy fiatal pályatársat is, a kisdíjat idén a szintén szombathelyi születésű Fehér Renátó érdemelte ki.

Szijj Ferenc
Wikipédia

A Bertók László Költészeti Díjat 2021-ben alapította a Jelenkor folyóirat és a költő örököse. A díj az ideológiáktól, korlátozásoktól mentes szabad művészetnek, illetve a kortárs magyar költészet jeles alkotóinak elismertségét kívánja elősegíteni.

A kuratórium méltatása szerint Szijj Ferenc eddigi szakmai pályája több évtizedes költői, műfordítói és szerkesztői tevékenységét is magában foglalja, és világunk egyedi újraértelmezésével gazdagítja a kortárs magyar költészetet. Művészete – vers, próza, szerkesztés, műfordítás – egyaránt bizonyítja sokoldalúságát és irodalmi elhivatottságát.

Fehér Renátót foglalkoztatják a művészet és a társadalom örök kérdései, de közben kísérletez és megújít, vallja, hogy az irodalom a világ megismerésének egyik lehetséges módja.

Fehér Renató
Facebook/Bertók-projekt

A díjátadón ismét megjelentek a társművészetek: a díjazottak egy-egy pécsi kötődésű képzőművész személyre szóló alkotását kapták, és három ősbemutató is felhangzott: Balogh Máté Fehér Renátó; Horváth Márton Levente Szijj Ferenc; Zarándy Ákos pedig Bertók László verseire komponáltak zeneműveket.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra