Szijjártó Péter Szombathelyen járt, mert letették a Galambos Logistic új központjának alapkövét

A 5,6 milliárd forintos beruházást az állam 1,9 milliárd forinttal támogatja.

Pénteken letették az alapkövét a Galambos Logistic Kft. új központjának Szombathelyen.

Az ünnepélyes eseményen megjelent Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, akinek a beszédét hosszan idézi az MTI.

Facebook/Szijjártó Péter

Így azt már mi tesszük hozzá, hogy a Galambos Logistic központja is azon az iparterületen lesz, ahol a Schaeffler felépítette Felavatták a Schaeffler új, szombathelyi gyárát 2021. September 17. 14:00 az új, robotizált gyárát. (A terület jogállását tavaly nyáron rendezte Söpte több mint 71 millió forintot kap Szombathelytől, miközben 174 millió az éves költségvetésük 2021. August 03. 07:41 Szombathely és Söpte önkormányzata.)

A beruházás maga egy 15 ezer négyzetméteres logisztikai központ, ami 5,6 milliárd forintba kerül, és amit az állam 1,9 milliárd forinttal támogat.

Facebook/Szijjártó Péter

A korábbi hírek arról szóltak, hogy a központ legkésőbb 2023 végéig megépül, ami azt is jelenti, hogy utána Szombathely már számolhat az onnan befolyó nem kevés iparűzési adóval.

A miniszter Facebook-bejegyzése szerint a beruházás 56 új munkahelyet teremt a városban.

A vépi székhelyű Galambos-csoporthoz több cég is tartozik, közülük többnek a bevétele meghaladja az egymilliárd forintot. Az MTI hírben említett Galambos Logistic 2020-as árbevétele például az Opten szerint 1,6 milliárd forint volt 261 millió forint adózás előtti eredménnyel. A tavalyi év végén 121 embert foglalkoztatott.

Facebook/Szijjártó Péter

Szijjártó Péter egyébként arról beszélt Szombathelyen, hogy az erősödő magyar vállalatok fontos alapját képezik az elmúlt évek nemzetgazdasági teljesítményének, és a válság azt is megmutatta, hogy mekkora szükség van ezekre a kulcságazatokban. Arra is rámutatott, hogy nem szabad szembe állítani egymással a hazánkban működő nagy nemzetközi cégeket és a kis- és közepes vállalkozásokat, ugyanis előbbiek sikere nagyban hozzájárul utóbbiak eredményeihez is.

Facebook/Szijjártó Péter

Sem az MTI-hír, sem a miniszteri Facebook-bejegyzés nem említi meg, hogy kik voltak jelen az eseményen, mi a fotók alapján felismerni véljük Hende Csaba országgyűlési képviselőt és Horváth Attila szombathelyi alpolgármestert*. (Lapunk nem kapott meghívót az eseményre.)

* Közben kijöttek az MTI fotói, ahol Hende Csaba mellett megnevezik Galambos Balázs és Galambos Tamás ügyvezetőket is. A városi honlapra feltöltött fotók alapján ott volt Nemény András polgármester is. (J.A.)

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság