"Szinte sírva fújtam neki, mert átéreztem, hogy mi az, hogy élet"

Néhány nappal ezelőtt huny el Horváth László klarinétművész, a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar egykori igazgatója. Egy 2006-os interjúval emlékezünk a nemzetközileg is ismert klarinétművészre.

Néhány nappal ezelőtt nemcsak lapunk , de szinte az egész magyar sajtó beszámolt Horváth László, kőszegi klarinétművész haláláról.

Horváth László 1970 óta állandó szereplője volt a magyar zeneéletnek, részletes életrajz itt olvasható róla.

Lapunk az alábbi, 2006-ban készült interjúval emlékszik a zenészre. A beszélgetést Komondi Péter készítette Horváth Lászlóval, aki akkor a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar igazgatója volt. Az írás az Arc Képek 1. című kötetben jelent meg nyomtatásban.

Klarinétművész vagy, valamint a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar igazgatója. Melyiket szereted inkább. Gyanítom, hogy a klarinétművészt.

Egyértelmű. Igazán én is vásároltam a Bartók teremben egy széket,és arra az van írva, hogy Horváth László klarinétművész. Egy igazgatói állás, az átmeneti állapot, de én akkor is harminchárom éven keresztül az Állami Hangversenyzenekar szóló klarinétosa voltam.

Kőszegről indultál.

Igen. Valahányszor visszagondolok arra, hogy én, a kőszegi ember pl. csak Japánban tizenötször voltam, és ezt a zenének köszönhetem. Ha már köszönetről van szó, akkor az apámra gondolok mindig, aki a hangszert a számba adta. Illetve pontosan azt mondta, hogy: - Neked ifjú korodban súlyos tüdőgyulladásod volt, te nem klarinétozhatsz! - Ő egyébként klarinétos volt- Hegedülnöd kell! - Öt évig hegedültem, ami nem vált káromra, de aztán jött ötvenhat, és a papát rendőri fel ügyelet alá vágták, mint ellenforradalmárt, nevetséges volt. Az volt a bűne, hogy a kőszegi fúvós zenekart átvezette Rőtfalvára, megköszöntük a segítséget. Egy esztendeig otthon kellett maradnia. Ekkor elé álltam, hogy talán én is tudnék klarinétozni. A REF elmúltával elkezdtem vele járni búcsúkba, esküvőkre, játszottunk és kerestük a kis pénzt. Nagyon szegény család voltunk, négy gyerekkel, de csak a legszebb emlékeim vannak.

Nem is volt hivatásos zenetanárod?

Nem. Ugyanis édesapám kitalálta, hogy nekem budapesti szakiskolába kellene mennem, ott, ahol rokonunk van, és lakhatom náluk. Mikor a felvételin ott álltam a bizottság előtt, kérdezték, hogy tudom-e ezt, tudom-e azt, én szinte semmit nem tudtam. Legalább is a felvételi anyagot nem. Az első gimnáziumot Kőszegen végeztem, és Petró Jánosné tanított meg egy év alatt azokra, amelyek elsajátítása után egyenes utam volt a győri Zenei Gimnáziumba, majd a Zeneakadémiára.

Nagyon hamar jöttek a sikerek.

Szerencsém volt, hiszen a sikerhez egy kis szerencse is kell, de kitartás is. A Zeneakadémiára úgy kerültem be, hogy sem az apám, sem a győri tanárom nem bízott a sikeres felvételi vizsgában, mert nem volt végzős hallgató, így szabad hely sem a tanszakon, de végül is felvettek. Elsős létemre indítottak egy nemzetközi versenyen, ahol döntőbe kerültem, és 1965-ben három fővárosi zenekar invitált, hogy menjek oda klarinétozni: a Rádió Zenekar, az Operaház de a tanárom nem engedett, hanem bevitt a Hangversenyzenekarba. 1965-ben húsz évesen az ország első zenekarában voltam ösztöndíjas. Ilyen kisinas, aki mindent csinálhatott, elsőt fújt, másodikat, szaxofont , és így tovább. A zeneakadémiai tanulmányaim úgy alakultak, hogy nem értem rá bejárni órákra, viszont megtanultam a zenekari játék csínját-bínját, mégpedig Ferencsik János pálcája alatt.

Mikor érzi meg az ember, vagy saját maga egyáltalán érzi-e, hogy tehetséges, és ha igen, akkor mennyire? Érzi-e, hogy jobb vagyok,mint a többi, be merem-e vallani magamnak ezt egészen fiatalon?

Azt hiszem nem vagyok nagyképű ember. Öntudatos vagyok. Azt tudtam mindig, hogy mennyit érek. Amikor bekerültem elsősként a Zeneakadémiára, mindenki idősebb volt nálam, és hamarosan kiderült, hogy én voltam a legjobb. Az ember ilyenkor nem lehet álszerény. Szerintem nagyon fontos a szakmában az, hogy tudd, hogy mennyit érsz, mert különben csupa kétely vagy, és izgulsz. Én soha nem éreztem félelmet. Izgulást éreztem egy fellépés előtt két héttel, ami csak arra volt jó, hogy serkentsen a munkában.

A klarinétra mint hangszerre talán nem túl sok darabot írtak...

Nem szegényes a klarinétrepertoár, annak ellenére, hogy ez a legfiatalabb fúvós hangszer. Amikor az 1700-as évek elején megalkották, akkor az összes fafúvós hangszer létezett már több száz éve. A klarinét úgy alakult ki, hogy egy bizonyos chalumeau nevezetű, szimpla nádas hangszert valaki átalakított, és amikor megfújták, azt mondták, hogy ez úgy szól, mint egy kis clarino - ami egy rézfúvós hangszer volt, egy trombita fajta, és ezért olasz kicsinyítő képzővel elnevezték clarinetónak, azaz trombitácskának.

Mondtad már nekem korábban, hogy meghatározó volt számodra egy francia ösztöndíj.

Szerencsém volt. A Zeneakadémia elvégzése után behívattak a tanulmányi osztályra, és azt kérdezték, hogy beszélek-e franciául. Azt kellett válaszolnom, hogy nem. Ők azt mondták, hogy kár, és ezzel el lettem bocsátva. Az ajtóból visszafordulva azt mondtam - Na de megtanulok! - Végül is aztán kiküldtek Franciaországba nyolc hónapos ösztöndíjjal a Párizsi Konzervatóriumban voltam. A klarinét egyértelműen az életem, de amit én odakint kaptam kultúrában, az a sok benyomás, a nyelv, a kapcsolatok, a képzőművészet szeretete. Én ha a zenén túltekintek, akkor múzeumokat szeretem és a festményeket. Rettenetesen feltöltődtem kultúrával, holott édesapámtól - ismét csak visszatekintve- a történelem szeretetét is megtanultam, és pontosan tudtam azt, hogy a franciák és a magyarok a történelemben soha nem voltak együtt, sőt, ahol lehetett betartottak nekünk, de ez a nyolc hónap maghatározó volt az életemben.

Említetted nekem egyszer, hogy a Louvre igazgatójának fiával voltál jó viszonyban.

Fantasztikus mikre emlékszel. Kollégám volt a conservatoire-ban, elhívott a családjához, ott derült ki, hogy ki az édesapja, aki engem az ott eltöltött nyolc hónap alatt számtalanszor átvezetett világhírű múzeumán, és ő, az igazgató mesélt nekem.

Horváth László, 2005
Garas Kálmán

1970-ben vagyunk. Édesapádról nagy szeretettel beszéltél. Ő mit szólt a sikereidhez?

A papa nagyon büszke volt rám. Ha rossz kritikát kaptam véletlenül, akkor tudtam, hogy vonatra ül, megjelenik Budapesten, és mond-ja, hogy vigyem el a kritikushoz, mert azt ő agyon veri. Én nyugtattam meg. Ő nagy hívem volt, sőt még azt is átérezte, amit én nem. Én mindig azt mondtam, hogy a más sikere, nem az én kudarcom. Soha nem voltam elégedetlen a sorsommal. Azzal gazdálkodtam ami van. Nagyon későn kaptam lemezfelvételi lehetőséget. 1970-ben nyertem meg a versenyt Budapesten, ilyenkor szinte kötelező lemezfelvételt készíteni, nekem tíz évet kellett várnom, mire az első lemezem elkészülhetett. Ennek ellenére megindult a szólista karrierem, és az ÁHZ fénykorában lehettem a zenekar tagja. Sokat jártam külföldre, de nem csak én, sok-sok kollégám, mert a magyar muzsikusokat elismerték mindig, mert mi Bartók Béla nemzetéből való zenészek vagyunk. Azért is járunk és jártunk sokat külföldre, mert Bartók Béla visz bennünket el. A külföld arra kíváncsi, hogy az a muzsikus aki magyar, hogy játssza ezt a zenét?

A Szombathelyi Szimfonikus Zenekar Franciaországba utazik és két hetes turnéra. Ez köszönhető a te francia kapcsolataidnak?

Titkot nem árul el az ember. Persze a személyes kapcsolaton sok múlik, de ezt nem intéztem el, viszont hozzásegítettem. Úgy tudtam tálalni, hogy azt mondták, a szombathelyi zenekar hadd menjen. Ráadásul mi nem vagyunk akárkik, a Bartók Fesztivál itt van Szombathelyen, nekem aduim voltak, amikor pályáztam.

Távol áll tőlem, hogy szentségtörést kövessek el, de: Bartók legalább olyan helyen van a világon, mint amilyen helyre mi tesszük itthon?

Feltétlenül. Az első három legtöbbet játszott zeneszerző között van Bartók. Aki muzsikus, az pontosan tudja, hogy mennyit ér ő. Én személy szerint azt mondom, hogy azon kevés zeneszerzők egyike, aki felesleges hangot nem írt le. Amit ő a kottába odaírt, annak ott a helye. Sok szerző van, aki, könnyedén komponált valamit. O soha. Emberileg is. Aki nem vesz át egy Corvin láncot, mert tiltakozott, hogy egy zsidó nem veheti át, vagy azt mondta, hogy addig őróla utcát ne nevezzenek el, amíg Mussolini tér van, azt hiszem többet nem kell beszélnem róla.

Beszéljünk a Corvin lánc kapcsán a díjaidról. Liszt-díj, Ferencsik-díj, Lajtba, legutóbb Veres Sándor-díj.

Az embereket borzasztóan érdeklik a díjak. Én soha nem voltam bús, ha nem kaptam meg egy díjat, de örültem, amikor a Liszt-díjat megkaptam. A Liszt-díj az egy fontos díj. Liszt magyar ember, és én magyar vagyok. Kár, hogy sokszor a díjak devalválódnak, de attól, hogy más is megkapja, én nem vagyok kevesebb. A Ferencsik-díjat a zenekar adja, ha a kollégáim megszavaznak egy díjat, akkor annak nagyon kell örülni. Aztán a Lajtha László-díj. 1992 óta szervezem a Lajtha László Fesztivált szülővárosomban, Kőszegen. Ennek is több oka van: egy kis elzárt városban. nőttem fel, úgy mentem a győri szakiskolába, hogy nem hallottam komolyzenét, csak operettet. Engem kinevettek az osztálytársaim, ami engem nagyon bántott. Akkor rákapcsoltam, és egy-két év múlva lehagytam őket, de tartozom a városomnak azzal, hogy egy fesztivált vigyek oda. Tartozom az apámnak, hogy ő a túlvilágon gondoljon arra, hogy íme, pezsgő zeneélet van Kőszegen. Ő a kőszegi fúvószenekar karmestere volt, egyébként nyomdász.

Testvéreid mennyire vitték ezt tovább?

A bátyám is és az öcsém is fújta a klarinétot, szaxofont. A bátyám abbahagyta, az öcsémből viszont egy nagyszerű fagottos lett. A húgom nem lett zenész.

A te gyerekeid zenészek lettek?

Nagyon tehetséges_ lányom van, a Hangversenyzenekar próbáit végigülte négy éves korától kezdve, és egyszer mondta, hogy - Apu, sírtam az örömtől! - ami jogos észrevétel volt, mert egy gyönyörű darabot, Brahms A-dúr szerenádot próbáltunk. Sajnos lusta volt, nem lett zenész. A fiam nagyon tehetséges csellista volt, ő radikálisan elintézte a csellótanulmányait: egy személyautónak nekiment, és összetörte a csellóját, úgyhogy ő sem lett.

Nem voltál szigorú apa, hogy rájuk kényszerítsd egyfajta szelíd erőszakkal?

Szerettem volna szigorú apa lenni, de igazán szólva, szinte soha nem voltam otthon. Nagyon sokat dolgoztam. A zenekar mellett tanítottam, fúvósötösünk volt, amellett szólóztam, lemezfelvételeket készítettem. Vendég apuka voltam, sajnos aztán el is váltunk. Első feleségem hegedűtanár volt, majd találkoztam Körmendi Klárával, akivel aztán a világot bejártam. BBC, Tokió, nem is lehet elsorolni hol jártunk. Ő, a második feleségem zongoraművésznő. Ez az elmúlt tizennyolc év sok mindent jelentett, hogy mehettünk együtt, játszhattunk.

Tudsz nem zenélni? Tehát amikor kikapcsolsz, vagy pihensz, akkor mivel foglalkozol?

Egész radikálisan eldöntöttem a sorsomat. Tudok nem zenélni, azt is megmondom, hogyan: amikor bekerültem a zenekarba húszévesen, akkor körülöttem ott ültek az idős kollégák, akiknek nagyon nagy nevük volt, és nem engedték el az első pultot: az első oboát, első fagottot, első klarinétot és így tovább. Akkor pattant be nekem, hogy ezt nem akarom elérni, hogy szánjanak az életem végén, hogy biztos jól fújt, de már nem tud. Harminchárom évet lehúztam, holott csak huszonötöt kellett volna, mert van egy törvény Magyarországon, hogy elő osztályú zenekar fúvósa huszonöt év után elmehet nyugdíjba. Tehát még nyolc évet rátettem, és akkor mondtam azt, hogy ez már elég, akkor pályáztam ide igazgatónak. Most már eltelt három és fél év, és most hívnak vissza. Most Amerikába hívtak, novemberben megyek Tajvanra, ahol zsűrizni fogok, igen ám csakhogy most a zsűritagnak klarinétoznia is kell. Elgondoltam, hogy a formula egyes formában lévő fiatalok azt mondják, na, idejött Magyarországról, aztán összevissza klarinétozik. Most kezdek el gyakorolni, mert sok kimaradt. Ez a mostani állásom - és ezt nem panaszképpen mondom - , nagyon sok munkával jár. Nyolcvan embert vezetni, elkészíteni a szezont, és bizony a napi gyakorlás emiatt sokszor kimaradt. Tajvanon Copland amerikai zeneszerző versenyművét játszom majd, amelyet a szerző vezényletével fénykoromban játszottam a Zeneakadémián. Elárulom neked...szűk körben vagyunk...nem annyira nehéz, ezt el tudom játszani.

Miért pályáztad meg a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar igazgató posztját? Haza akartál jönni, vagy úgy érezted, hogy ezzel ki tudod teljesíteni művészi munkádat?

Kipróbáltam magamat a Lajtha Fesztiválok során. Azt tudtam magamról, és mások is tudták, hogy van szervezőkészségem, és a gyökerek is számítanak. Innen indultam, és radikálisan abba akartam hagyni a klarinétot, mert nem akartam rossz klarinétosként ott maradni az emlékezetben. Szombathely szimpatikus volt. Amikor elődömnek, Hajdók Juditnak letelt az öt éve, akkor pályáztam, teljesen nyitott szívvel jöttem. Optimista ember vagyok, aki feltételezi a legjobbat mindenben, és arra gondoltam, talán hasznára lehetek a zenekarnak. Talán kiélhetem azt a sok energiát, ami belém szorult, mert az aztán van. Eltelt három és fél év, nemsokára letelik a mandátumom, de nem tudom, hogy pályázok- e újra. Ezt majd az új felállás dönti majd el. Most egy társulati ülésen beiktattuk az új karmestereket - ugyanis letelt Izaki Masahironak a szerződése - , és csak az számít, hogy a zenekar fejlődjön. A zenekar pozíciója megerősödött, erre büszke lehetek. Egy eladósodott együttest vettem át, és most jelenleg nem koldus a zenekar. Rosszul fizetettek a zenészek, de erről nem az igazgató tehet, hanem a közalkalmazotti törvény. Elmondtam a zenekarnak, hogy nem könnyű optimizmus és realizmus, megérzés és tervezés, hit és tényszerűség között egyensúlyt találni, de az eredményes navigáláshoz elengedhetetlen. A művészeti vezető fontos ember, és én a teljes bizalmamat adtam Izaki Masahironak - én hoztam ide, ezt is vállalnom kell -, de megmondtam neki, hogy nem tudja teljesíteni a vállalt munkát, mert keveset van itt, nem tud részt venni a napi problémákban. Felajánlottam neki, hogy félállásban maradjon itt, de ez nem tetszett neki, ezért kénytelen voltam kiírni egy pályázatot. Eszembe jutott az időzítés törvénye: a vezetésben legalább olyan fontos a mikor, mint a merre, és a mi a teendő. Muszáj volt keresnem egy vezető karmestert, és mellé fölvettem egy állandó vendégkarmestert.

Mi a legnehezebb egy zenekar vezetésében, a menedzselés, a pénzszerzés, egyben tartani a csapatot vagy a művészeti munka irányítása?

Szerintem az állhatatosság. Soha nem szabad megrogyni. Ha az embernek kialakult véleménye, elképzelése van, akkor nem szabad attól eltérni. Akkor előbb- utóbb mindenki rájön, hogy ez az ember hajlíthatatlan. Lehet, hogy téved, de hajlíthatatlan. Ha az embereim hozzáállása negatív, akkor ideje felülvizsgálnom a magamét, hogy mit hibázok el. Azt soha nem akartam, hogy elsüllyedjen a hajó. Most valamin átjutottunk, kezdődik valami új. Elkészült a szezonunk, a műsorrendünk, készül a próbarend, és így tovább. Annyi sok szép dolog van előttünk: Pozsonyba megyünk, aztán Franciaországba. Azt mondtam a zenekarnak: számomra két dolog fontos, a rend, és a minőség. Most úgy gondolom, hogy a hűség is nagyon fontos. A munkahelyemhez is hűnek kell maradnom, akkor is, ha máshol valamivel több pénzt adnak. De én idetartozom, itt vagyok otthon, ez az enyém. Nagyon fontos az identitás. Pál Tamás vezető karmester kifejtette, hogy borzasztó nehéz a zenész társadalom. Mindenki egy teljes egyéniség. Összefogni, egy irányba terelni, komoly munka és én idáig egyedül voltam, remélem, hogy partnerem lesz, és a művészi vezetést valóban átveszi ő. Van egy fiatal török karmester, aki vendégként lesz itt, és egy harmadik ember Brazíliából, Rodrigo Carvalho, aki szintén vendégkarmesteri címet kapott. Nekem a legfontosabb az, hogy a zenekar megélhetését biztosítsam.

Klarinétművészként bizonyára sok élményed van. Melyik volt a legkedvesebb?

ose Carreras a világhírű tenorista halálos beteg volt, fehérvérűségben szenvedett. Bartók Béla belehalt, Antal József belehalt és Jose Carreras túlélte, visszajött az életbe. Én, a szimfonikus muzsikus, abban a szerencsében részesülhettem, hogy a Hangversenyzenekart felkérték, hogy a Toscát vegyük lemezre. Cavaradossit Jose Carreras énekelte. A Levél-ária egy csodálatos klarinétszólóval indul, és arról szól, hogy élni akarok! Nem túlzok, szinte sírva fújtam neki, mert átéreztem, hogy mi az, hogy élet, mi az, hogy vita. Ez az ember tudta, hogy mit jelent az, hogy túlélek valamit. Mert élni és túlélni valamit, az Élet, az nagyon fontos.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra