Az SZKKA-U22 is döntetlennel indította a tavaszt

Az NB II. éllovasa parázs derbit játszott Sárváron.

Akárcsak a Szombathelyi Kézilabda Klub és akadémia felnőtt csapata, az NB II. észak-nyugati csoportjában szereplő U22-es korosztályos együttese is döntetlennel kezdtek a tavaszi szezont.

A listavezető ellenfele, a hazai pályán játszó Sárvári Kinizsi SE az ötödik helyről várta a rangadót.

A várakozásoknak megfelelően nagy csatát hozott a találkozó, a félidőben még eggyel az SZKKA vezetett, végül 26-26-os döntetlen eredmény született.

A Bük után tehát a Kinizsi a másik olyan klub, amely meg tudta állítani a bajnoki címre törő Pődör Zoltán csapatát, melynek előnye ezzel 1 pontra olvadt a tabella élén a győriek előtt. Legközelebb február 24-án, 11 órakor a 3. helyen álló Büki TK lesz az ellenfél.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a szombathelyiek talán az eddigi legfiatalabb keretükkel álltak ki a derbire, ugyanis annak ellenére, hogy a klub kérte a hazaiakat, hogy a találkozót más időpontban játsszák le, a Kinizsi ebbe nem egyezett bele, így több kulcsjátékos mellett az NB II-es csapat edzőjeként is funkcionáló klubelnök, Pődör Zoltán sem tudott elutazni a felnőtt csapat kozármislenyi meccsére.

- Sajnálatosnak tartjuk, hogy nem sikerült előrehozni vagy elhalasztani a szombaton 17 órakor kezdődő NB II-es meccsünket. Elgondolkodtató, hogy a sárváriak nem adtak pozitív választ megkeresésünkre, pedig a 2 fontos meccsünk "ütközése” miatt jó előre kérelmeztük a más időpontban történő "meccselést” – mondta e Pődör Zoltán elnök a klub honlapjának.

Sárvári Kinizsi – SZKKA U22 26-26 (14-15)

SZKKA: Lugosi Fruzsina, Lőrinc Brigitta, Pődör Blanka 9, Sámson Petra, Tóth Nóri, Horváth Anna 2, Farkas Nerina 2, Wágner Dóri, Juhász Anna, Kovács Tímea, Bozzai Zsófia 4, Kozma Adrienn, Szuhogyi Laura 4, Szmolek Appolónia, Molnár Vikroria 5.

- Gratulálok a csapatomnak, nagyon fiatalok voltunk ma és talán ebből is következett, hogy több apróbb hiba csúszott a játékunkba, de büszke vagyok rájuk, mert nagyot küzdöttek és a hibákat pedig ki fogjuk nőni – értékelte a meccset Pődör Zoltán edző a szombathelyikezilabda.hu oldalnak.

A 12. forduló további eredményei:

Egerszegi KK - VKL SE Győr 26 - 33
SZESE Győr - Vady Mosonszolnok 26 - 31
Körmendi DMTE - Mosonmagyaróvári KC U22 28 - 24
Komárom VSE - Celldömölki VSE-Vulkán f. 23 - 31
és Büki TK - Győri Audi ETO KC U22 27 – 29.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport