A SZoESE utánpótlása 5 dobogós helyezést ért el Zalaegerszegen

Nem csak a nagyok, hanem a kicsik is sikeresen szerepeltek a múlt hétvégi versenyen.

2019. június 1-én rendezték meg a Sport XXI. Program soron következő Pályaversenyét a Nyugat-dunántúli Régióban. Az egyéni versenynek ismét Zalaegerszeg adott otthont. Bár az egyesület kis létszámmal érkezett, bizakodók voltak.

A WHC Holding Kupa Versenyprogramjában U11-es és U13-as kategóriában is 60 m, kislabdahajítás, távolugrás és 800 m szerepelt, melyben egy atléta maximum 2 számban küzdhetett meg hasonló korú társaival. Újdonságként az utánpótlás korosztálynál is bevezették a Call roomot, mely sokkal átláthatóbb és zökkenőmentesebb versenylebonyolítást eredményezett.

A SZoESE színeiben mindösszesen 8 gyermek versenyzett, 2 fő U11, 6 fő U13 kategóriában. 60 m-en, a fiúk U11-es mezőnyében Papp Áron, míg U13-ban Babics Marcell és Horváth Zétény állt rajthoz. Elődöntős futásuk mindhármuk számára döntőbe jutást eredményezett (Áron 10,16; Marcell 8,73; Zétény 9,13), melyen azonban már csak a két U13-as versenyzőnk vett részt. Zétény végül a 7. helyen végzett (9,09), míg Marcell a dobogó 3. fokára állhatott futását követően (8,66).

800 m-en mind a 8 gyermek rajthoz állt. U13-as lányak közül Kaposi Fanni az 5. (2:51,64), Kovács Luca a 6. (2:53,09), Horváth Zselyke a 8. (2:59,93) helyet szerezte meg.

A SZoESE utánpótlás atlétái (balról jobbra): Babics Marcell, Horváth Zétény, Horváth Zselyke, Kaposi Fanni, Kovács Luca, Árvay Csongor, Kovács Olivér (a képről hiányik: Papp Áron), Edző: Farkas Dóra
SZoESE

U11-es fiúknál Kovács Olivér rajt-cél győzelmet aratott (2:49,92), így a dobogó legfelső fokára állhatott. U13-as kategóriában is hasonlóképp alakult az aranyérem sorsa. Babics Marcell nagyjából 200 m után vette át a vezetést, és pozícióját a futam végéig tartotta. 2:30,77-es idővel ért célba. Bravúros futással, 2. helyen végzett Horváth Zétény (2:36,89), Árvay Csongor pedig nagyot küzdött a 3. helyért azonban az utolsó 150 méteren sikerült 2 fiúnak is utolérnie, így végül az 5. helyen futott be 2:45,43-as idővel.

Az ötödik érem kislabdahajításban született. Kovács Olivér 32,24 méteres hajítása ezüstérmet ért.

Egyesületünk atlétika szakosztálya főként a hosszútávfutásra specializálódott, így utánpótlás atlétáink fő profilját is a hosszabb versenytávok képezik. Pontosan ezért érzem úgy, hogy mindannyian maximálisan helyt álltak, és kifejezetten szép eredményeket hoztak egyesületünk számára. Teljes mértékben elégedett vagyok, és büszkeséggel tölt el, hogy velük dolgozhatok

– árulta el edzőjük, Farkas Dóra.

További eredmények:

60 m U13 lány időelőfutam:

  • 13. Kaposi Fanni 9,42
  • Távolugrás U13 lány:

  • 20. Kovács Luca 3,58 m
  • 23. Horváth Zselyke 3,37
  • Távolugrás U11 fiú:

  • 6. Papp Áron 3,52 m
  • Kislabdahajítás U13 fiú:

  • 8. Árvay Csongor 33,20 m
  • Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Sport