Szőke Dánielék büntetőkkel verték Ukrajnát

A szombathelyi középpályás a Jezek-torna második meccsén is kezdő volt.

A csehektől elszenvedett vereség után a csoportunk másik pont nélkül álló csapata, Ukrajna volt a magyar U18-as labdarúgó-válogatott ellenfele a Jezek-torna második játéknapján. Hiába vezettek a mieink 20 perc után már két góllal, az ukránok kiegyenlítettek, így a 2-2-es döntetlen után jöhettek a 11-esek, amit a magyar válogatott nyert meg.

Az Illés Béla Football Akadémia középpályása, Szőke Dániel kezdőként kapott lehetőséget, és a 60. percig volt a pályán.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport