Január 20-án jelentették be,
120 millióból újítja fel a szombathelyi emlékmű környékét a Tóvendéglő új tulajdonosa 2023. January 20. 11:46 hogy szinte teljesen felújítja a szombathelyi emlékmű környékét a Tóvendéglő új tulajdonosa. Erre összesen 120 millió forintot szán a Metal Hungária Holding Zrt., a cég, amely megvásárolta, majd bezárta a város egyik kedvelt éttermét és rendezvényhelyszínét, a Tóvendéglőt, melynek helyére egy irodaházat terveztek.
Akkor, kapva az alkalmon, megnéztük a Tóvendéglő épületét is, de nem sok minden változott 2020 óta, azon kívül, hogy teljesen kipakolták. Így nemrég megkerestük a céget, hogy megkérdezzük, továbbra is az a terv, hogy irodaház lesz a volt vendéglő helyén, és ha igen, miért nem álltak még neki az átalakításnak.
Köncz Miklós, a Metal Hungária Holding Zrt. gazdasági igazgatója úgy nyilatkozott lapunknak, hogy „hamarosan célegyenesbe fordulhat az egykori Tóvendéglő helyére megálmodott új irodaház tervezése”. Mint mondta, a változó gazdasági helyzet és egyéb „külső hatások” miatt húzódott el a felújítás előkészítése és megtervezése, de szándékaik szerint
már idén elkezdődik a kivitelezés.
„Az épület állapotát és funkcióváltozását figyelembe véve teljeskörű átalakításra és felújításra kerül sor. Ennek keretein belül a homlokzat-, tető hőszigetelés és a nyílászárók cseréje fog megtörténni, továbbá épületgépészeti és épületfelügyeleti rendszer, valamint intelligens, energiahatékony világítási rendszer lesz telepítve. Mindezek hozzájárulnak az épület energiahatékonyságának növeléséhez” – közölte lapunkkal.
A tervek között szerepel az is, hogy az irodaházban kialakítanak majd egy saját oktató- és képző-központot is, amelynek nagy szerepe lesz az építőipari szakmunkás továbbképzésben és utánpótlás-képzésben.
Az irodaház mindenben megfelel majd a 21. század elvárásainak, közel zéró energiaigényű, korszerű és zöld lesz. Az pedig továbbra is kiemelt szempont, hogy az épület illeszkedjen a város és a Csónakázótó környezetébe – tudtuk meg.
Jött egy „váratlan lehetőség”
2020 augusztusában derült ki,
Bezár Szombathely egyik legendás étterme 2020. August 26. 17:26 hogy 12 év után bezár Szombathely egyik legendás étterme, a Tóvendéglő. Az akkori tulajdonosok a Facebookon jelentették be, hogy nem tervezték az eladást, de egy „váratlan lehetőséghez” jutottak, így 2020. december 31-én bezár a Tóvendéglő.
Mint írták, az új tulajdonos más célra fogja használni az épületet, de részleteket akkor nem árultak el. Nem sokkal később kiderítettük,
Jövőre irodaház lesz a szombathelyi Tóvendéglő helyén 2020. August 28. 14:36 hogy a főként Somló-hegyi birtokairól és pezsgőüzeméről híres Kreinbacher József érdekeltségéhez tartozó Metal Hungária Holding Zrt. lett az új tulajdonos.
A cég közleményben jelentette be,
Jövőre irodaház lesz a szombathelyi Tóvendéglő helyén 2020. August 28. 14:36 hogy 2021 januárjában került a Metal Hungária Holding Zrt. tulajdonába és birtokába az épület, melyben irodaházat fognak kialakítani. Az épület környezetének rendezése kapcsán többször egyeztettek a szombathelyi városvezetéssel, mielőtt összeállt a végleges koncepció.
Nemény András polgármester akkor hangsúlyozta,
Jövőre irodaház lesz a szombathelyi Tóvendéglő helyén 2020. August 28. 14:36 hogy ehhez az adásvételhez nincs köze az önkormányzatnak, nem is befolyásolhatja azt, mivel egy magánkézben lévő éttermet ad el egy vállalkozó és vesz meg egy
másik vállalkozó.
Elárulta, hogy a városvezetés is a sajtóból értesült a Tóvendéglő eladásáról, de rögtön felvették a kapcsolatot az új tulajdonossal és megegyeztek abban, hogy szebbé teszi a Tóvendéglő környezetét és egy olyan komolyabb beruházást hajt majd végre, ami a közt szolgálja.
Kellett már az a felújítás
2022 februárjában aztán megmutattuk a terveket
Látványos, modern irodaépületet alakítanak ki a volt szombathelyi Tóvendéglőből 2022. February 16. 15:08 is a látványos, modern irodaépületről, ami a cég ígérete szerint bár magára fogja vonni a tekintetet, de harmóniában lesz a környezetével is. Mint kiderült, az átalakítás részeként parkosítják az épület környezetét, amit az építkezés befejeztével használhat majd a lakosság is.
Az épület szerkezetét meghagyják, nem lesz nagyobb, sőt, a később hozzáépített melléképületet elbontják. Így kisebb lesz az alapterülete és a jelenlegi tetőszerkezet lecserélésével alacsonyabbá válik.
Egy modern, letisztult épület jön létre, amit körbe lehet majd járni, nem lesz elkerítve, és a kisebb tó felőli oldalon felszámolják a most uralkodó rendezetlen állapotot. A fűtést-hűtést hőszivattyúval oldják meg, a parkolóban pedig helyet kap egy elektromos töltőállomás is.
A cég kinőtte eddigi irodaházát, már három éve keresték a megfelelő épületet és közben egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a Tóvendéglő elég rossz helyzetbe került a pandémia miatt, ráadásul az épület is felújításra szorult már. Ez volt tehát a váratlan, visszautasíthatatlan lehetőség, aminek hála nem lesz kihasználatlan az épület, amiben építészként is látták a kihívást.
A Tóvendéglőt 1965-ben építették, a '80-as években toldozgatták-foltozgatták, jelenlegi formáját 2008-ban nyerte el. Akkor elfogadott irány volt megálmodott stílusa, de a mai kor követelményeinek már nem felel meg, ráadásul az épület állapota is jelentősen romlott az évek során.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!