Az olimpia és a labdarúgó világbajnokság után a harmadik legnézettebb esemény a világon a vizes vb. Magyarország már ötször rendezett Európa-bajnokságot, sok-sok év lobbija után pedig sikerült elérni, hogy 2021-ben hazánk első alkalommal adhasson otthont világbajnokságnak is, ráadásul előtte 2017-ben úszó ifi vb-nk is lesz.
Ahhoz azonban, hogy a magyar versenyzők jól szerepeljenek, egy hosszú távú, tudatos gyermekfejlesztési programra is szükség volt, amely már tavaly év végén elindult. A Jövő Bajnokai Programnak minden régióban van válogatottja, a nyugat-dunántúliak szombaton mutatkozhattak be a Szombathelyi Fedett Uszodában a szövetség szakmai vezetésének.
A résztvevő körülbelül 80 gyerek találkozhatott Gyárfás Tamás elnökkel, az Európa-bajnok Jakabos Zsuzsával, valamint az olimpiai-, világ- és Európa-bajnok Gyurta Dániellel.
- Szerettük volna a helyi politikában és a médiában megmutatni, hogy hol tart és mennyire fontos az úszás Szombathelyen. A Vízmű SC-ben már 175 versenyzőnk van, és kétezer gyereket oktatunk, ez elképesztően nagy szám egy ilyen kis városhoz képest. A vidéki sportegyesületek között mindig az első 3-4 között vagyunk, a Jövő Bajnokai Programnak 12 szombathelyi a tagja, és most először van két olimpiai kerettagunk is, erre korábban soha nem volt még példa a Vas megyei úszósport történetében - mondta a Nyugat.hu-nak Barta Balázs, az úszószövetség elnökségi tagja, a Szombathelyi Vízmű SC elnöke.
Puskás Tivadar polgármester a verseny utáni sajtótájékoztatón bejelentette, kezdeményezi, hogy 2016-ban, amikor a Szent Márton év lesz, Szombathelyen legyen egy nagy nemzetközi úszóverseny a város támogatásával.
Ehhez lassan minden feltétel adott lesz, hiszen nemrég Zalaegerszeggel és Sopronnal közösen, pályázati pénzből (13 millió forint) vásároltak egy olyan időmérő berendezést, ami a világversenyek rendezésének egyik feltétele. A tesztüzem már megvolt, jövő hétvégén a Delfin Országos Bajnokságon már élesben is kipróbálhatják. A szervezők körülbelül 420 indulót várnak, és a tervek szerint ismét Szombathelyre látogat Jakabos Zsuzsanna és Darnyi Tamás.