Szombathelyi felsőoktatás: túl a holtponton

Jó hírek az egyetemről: a második legmagasabb ponthatárral lehetett bejutni a szombathelyi gépészmérnökképzésre, és a szombathelyi karokat többen jelölték első helyre, mint tavaly.
A felvételi nem csak a reménybeli egyetemi hallgatók, de felsőoktatási intézmények számára is meglehetősen izgalmas esemény. Ugyanis nem csak a diákok, de az intézmények is vizsgáznak ilyenkor. A Nyugat-magyarországi Egyetem szombathelyi karainak keddi sajtótájékoztatója után kijelenthetjük: a helyi felsőoktatás az idén jobban vizsgázott, mint tavaly.

Emelkedő statisztika

Közel 1900 diák 3290 jelentkezést nyújtott be a szombathelyi karok képzéseire, azaz egy jelentkező több képzést is megjelölt a Nyugat-magyarországi Egyetem szombathelyi karaira. Összesen 697 fővel indulnak az első évfolyamok szeptemberben, összesen 98 képzés.

A felvételizők közül 943-an első helyen jelölte meg a szombathelyi karok képzéseit, ez harminc százalékos emelkedés a tavalyi, 719 fő első helyes jelentkezők számához képest, és jócskán meghaladja a 2013-as adatokat is.

Vágvölgyi Bálint

- Sikerült elmozdulni a holtpontról – fogalmazott Balogh András, a Természettudományi és Műszaki Kar dékánhelyettese. A kar iránt jelentősen megnőtt az érdeklődés. A gépészmérnök-képzés sikeres volt, de ezen kívül a természettudományos tanár szakok iránt is nőtt a kereslet. Sláger a biológia, de a földrajz mesterképzésre (geográfus) is ötvenen jelentkeztek, így ez a szak elindulhat nappalin és levelezőn egyaránt.

Gépészmérnökképzés: minden hely elkelt

A gépészmérnökképzés jól debütált. Mind a nyolcvan helyet betöltötték, és nem hogy vadászni nem kellett a jelöltekre, de a műegyetem után itt volt a második legmagasabb a felvételi ponthatár. Ezt 299 pontnál húzták meg, de a felvett hallgatók átlagos pontszáma 346 pont volt. Ez visszaigazolja az akkreditációba fektetett energiákat, és a toborzás hatékonyságát. (Nem utolsó sorban pedig azt, hogy a hallgatók tudják, mire van a foglalkoztatóknak igényük, nem kell őket korlátokkal vagy kényszerekkel a pályára terelni.)

A duális gépészmérnök szak után a rekreációszervezés és egészségfejlesztés alapképzés indul a legnagyobb létszámmal az első évfolyamon az idén, erre 56 jelentkezőt vettek fel.

A pedagógusképzésre is nő a kereslet

A felvett hallgatók nagy része (42 százaléka) pedagógus képzésre jutott be. Dr. Antonio Sciacovelli, a Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar dékánja úgy értékeli ezt, hogy sikerül azt a missziót teljesíteniük, hogy a régióban tartsák a pedagóguspályára készülőket. A szakfejlesztést a továbbiakban is ezt határozza majd meg.

A NYME-n belül is jól szerepelt a két szombathelyi kar: a Szombathelyre felvettek száma az NYME-re felvételt nyert hallgatók több mint 30 százaléka. A 2014-ben normál felvételi eljárásban felvett 593 főhöz képest 104 fővel többen, összesen 697-en iratkozhatnak be Szombathelyre.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Aktuál