A magyar-észt meccs szünetében a Papp László Aréna jegén játszhattak egy bemutató mérkőzést.
A Magyarország - Észtország jégkorong olimpiai selejtezőtornán a Szombathelyi Pingvinek három szupermini, vagyis nyolc év alatti játékosának is lehetősége volt a magyar válogatott jégkorongozóit kísérni a mérkőzés kezdetén, a szünetben pedig a Papp László Aréna jegén játszhattak egy bemutató mérkőzést. Derdák Ákos Hári Jánost, Szolga Péter Mestyán Istvánt, Simon Gergő pedig Nagy Gergőt kísérhette fel a jégre.
Gyerekeknek rendeztek hokitornát Szombathelyen
A Szombathelyi Pingvinek jégkorong csapata ismét tornát rendezett, ezúttal a mini, vagyis a 10 év alatti korosztály számára. A tornán a házigazdán kívül a Zalai Titánok, a Soproni Jégtörők és két csapattal az Ajkai óriások vettek részt. Minden csapat 4 mérkőzést játszott, melyek egyenként 2x12 percesek voltak, dudaszóra percenként kötelező sorcserével.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!