Római outfitben hirdette a lány Szombathely igéjét az Utazás kiállításon

Az egyik diákl legiós ruhában ment vendéget fogni, elsőre sikerült. Videó a fiókból.

A héten kezdődik Budapesten az Utazás Kiállítás, miközben Szombathelyen a zűrös Mérei-ügy utóhatásaként még csak most dőlt el, mikor rendezik meg a vasi megyeszékhely legnagyobb turisztikai rendezvényét, a Savaria Karnevált (aminek kapcsán ráadásul még hatalmi harcok is kibontakozóban vannak). Az hamarosan kiderül, mit kínál Szombathely az érdeklődőknek a kiállítás standján, mi viszont most elővettünk egy tavalyi felvételt, amin szombathelyi lányokkal beszélgetünk az Utazás Kiállításon.

A lelkes fiatalok turisztikai szervezőnek tanulnak Szombathelyen és szakmai kiránduláson voltak a fővárosban. Véletlenül találkoztunk és nem jöttek zavarba a kamerától. Felvételünkön az is látszik, amikor egyikőjük nehéz legiós öltözetben elindult, hogy vendéget hozzon a város standjához és kipróbálja, vajon meggyőzhető-e egy idegen. Az első szembejövő igent mondott neki, ami azt is jelzi, hogy lelkesedéssel és némi attrakcióval plusz érdeklődőket szerezhet a város a kiállításon.

Szombathelyi diákok a budapesti Utazás Kiállításon
Szombathelyi diákok a budapesti Utazás Kiállításon
Tánczos Mihály

A prospektusgyűjtők gyakran eleve szelektálnak, csak olyan anyagot visznek haza, amiben érdekességet sejtenek, vagy ami érdekli őket. De ha később már konkrétan programtervezésről van szó, akkor a négy öt favorit célállomás közül mindenki szívesebben választja azt, amihez kellemes élmény kötődik. Márpedig egy mosolygós, fegyveres invitálás könnyen lehet ilyen.

A nagyközönség számára február 27-én nyit az idei Utazás Kiállítás. Mi ott leszünk és beszámolunk arról, mivel jelenik meg Szombathely a közönség előtt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Aktuál