Fotógalériánkkal szurkolunk a szombathelyi jég urainak, hogy ha eddig nem is kaszálták el az UTE hokicsapatát, legközelebb mindenképpen sikerüljön.
Jól kezdtük a mérkőzést, és mondhatni meggyőző játékkal fogadtuk a címvédő csapatot. Sokat birtokoltuk a korongot, és a helyzeteink közül egyet hamar (a kilencedik perc elején) sikerült gólra váltanunk. Zelenák Márió átadásából Kovács Dávid volt eredményes. A biztató kezdés után azonban meddővé vált játékunk, és többet nem tudtunk betalálni Regős János kapujába. Mindez nem lett volna nagy baj, ha az UTE is hasonlóképpen lett volna a mi kapunkkal
- írják
honlapjukon a Szombathelyi Pingvinek.
Szerda este ugyanis a vendégcsapat 3-1-re legyőzte a hazai pályásokat, akik közül Kovács Dávid mentette meg góljával a szombathelyi becsületet. Mi csak drukkolni tudunk a fiúknak, most pedig képekben mutatjuk meg, hogyan küzdöttek.
klikk-klakk a képre!
nyugat.hu
Hoppá, de hiszen nem is csak fotóink vannak! Nézzék meg mozgóképen is, hogyan küzdöttek a sarkköri madarak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.