Visszavonta szombathelyi színházigazgatói pályázatát Dér András, Jordán Tamás kihívója

Dér András a kialakult botrányos körülményekre hivatkozik az MTI-nek eljuttatott közleményében.

A közlemény

Sütő Dániel, a szombathelyi városháza sajtófelelőse juttatta el a közleményt az MTI-hez. Ebben a Dér András azzal indokolta visszalépését, hogy

mióta kiszivárgott a pályázata, a kialakult botrányos körülmények nem teszik lehetővé, hogy a pályázatban megfogalmazott szakmai ás művészi célokat teljesíteni tudja

.

Hozzáfűzte: a szombathelyi közgyűlés 2016. december 15-én írt ki pályázatot a Weöres Sándor Színház ügyvezetői munkakörének betöltésére. A február 8-i határidőig Dér András és Jordán Tamás, a teátrum jelenlegi igazgatója nyújtott be pályázatot.

A határidő lejárta után Jordán Tamás nyilvánosságra hozta pályázatát, Dér Andrásét pedig a szombathelyi nyugat.hu portál

szerezte meg

és február 15-én közzé is tette. Ezt követően a lap arról tudósított, hogy a Weöres Sándor Színház teljes társulata Jordán Tamást támogatja.

Jordán Tamás Kossuth-díjas színművész ügyvezetői megbízása szeptember végén jár le, Szombathely közgyűlése pedig várhatóan a következő, március 2-i ülésén dönt arról, hogy továbbra is ő irányíthatja-e a színház munkáját, megkezdve harmadik igazgatói ciklusát.

Az előzmények

Másfél hete, február 9-én írtunk arról Jordán Tamásnak akadt kihívója Szombathelyen, mutatjuk ki pályázik még a WSSZ igazgatói székére 2017. February 09. 12:38 , hogy Jordán Tamásnak kihívója akadt, akkor bemutattuk Dér Andrást és közöltük Jordán Tamás amúgy nyilvánosságra hozott pályázatát is. Egy hete Facebook-csoport alakult 9700 lájkot várnak szombathelyi színházalapító Jordán Tamásnak 2017. February 13. 13:59 Jordán támogatására, a múlt héten aztán valóban megszereztük és leközöltük Dér András pályázatát Megszereztük Jordán Tamás riválisának, Dér Andrásnak a színházi pályázatát 2017. February 15. 15:17 .

Jordán Tamás és Dér András

Azt is írtuk, hogy Dér András mögé sokan beálltak, támogatásáról biztosította őt Vidovszky György, Nagy Viktor színházi rendező, Bozsik Yvette, Vidnyánszky Attila, a soproni, a zalaegerszegi színház vezetése, a Zeneakadémia, plusz bónuszként a szombathelyi Mesebolt Bábszínház igazgatója, Kovács Géza.

Február 20-án, azaz ma érkezett a színház társulatának közleménye, amiben a színház minden színésze kiállt Jordán mellett Trokán Pétertől Kiss Marin át a szombathelyi társulat 100 százaléka Jordán Tamást akarja 2017. February 20. 08:59 . Mi pedig megkértük olvasónkat, szavazzanak Ki csináljon Szombathelyen színházat, Jordán Tamás vagy Dér András? Szavazzanak! 2017. February 20. 12:11 , a két induló közül kit látnának szívesen a szombathelyi színház élén.

A szombathelyi színház igazgatói pályázatáról a városi közgyűlés dönt március 2-án, de február 21-én, azaz kedden ülésezik a pályázatokat elbíráló szakmai bizottság, aminek többek között Eperjes Károly is a tagja Holnap Eperjes Károly is itt lesz Szombathelyen, véleményezi Jordán pályázatát 2017. February 20. 14:00 .

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra