Szombathelyre is ellátogattak a népszerű brit utazós sorozat főszereplői

A Fő téren ugróköteleztek egyet a lányokkal.

Egyik olvasónk hívta fel a figyelmet, hogy az egyik legnagyobb brit tévétársaság, az ITV sorozatában felbukkant Szombathely.

A Breaking Dad egy apa és a fia, Bradley és Barne Walsh utazásait dokumentálja. Az első sorozat 2019-ben debütált, most már a negyedik évad fut, és ennek a 4. epizódjában érkezett a két férfi és a lakóautójuk Magyarországra.

Először a Balatonon vitorláztak, majd elindulnak Szombathelyre, amiről annyit tudnak, hogy a legrégebbi város Magyarországon és hogy a „Nyugat hercegnője”

Hogy miért, erre csak homályos utalások vannak a Fő tér és a belvárosi épületek bevillanásával, a felvétel jelentős részét az ugróköteles lányok bemutatója majd a két utazó ugróköteles gyakorlatai teszik ki.

Szombathelyre a 7. perc környékén érnek az utazók

Semmi extra, de mindig érdekes viszontlátni városunkat más szemén keresztül, főleg ha az egy ismert utazási sorozat.

Az utazók ezek után a tatai tóhoz majd Budapestre mennek.

Az ITV honlapján nem engedett regisztrálni a rendszer, de valaki volt olyan rendes és lelkes, hogy feltöltötte a sorozat ezen epizódját.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra