Szombaton rajtol a XXXI. Vasi Vasember

Telt ház lesz az idén is rekorder szombathelyi triatlonversenyen.

Immár 31. alkalommal rajtol el Szombathely leghíresebb és legnagyobb múltra tekintő triatlonversenye, a Vasi Vasember július 11-én a Csónakázótónál.

Mint ismert, a tavalyi, harmincadik seregszemlén megdőlt az addigi nevezési rekord, közel négyszázan álltak rajthoz. A szervezők beszámolója alapján idén már napokkal a rajt előtt lezárult a nevezés – mintegy 450 indulót regisztráltak, amely újabb csúcsot jelent a verseny immár 31 éves történetében.

Minden eddiginél népesebb mezőny áll rajthoz szombaton
Vágvölgyi Bálint

A férfiak mezőnye szombaton 11 órakor, a nőké 11.30-kor rajtolhat. A versenyzőkre úszás, kerékpározás és futás vár, 1500 méter, 40 kilométer és 10 kilométer megoszlásban. Az úszásra a Csónakázótóban kerül sor – melynek vizét előzetesen az ÁNTSZ is bevizsgálta, és sportolásra megfelelőnek találta –, a kerékpárverseny a Bartók Béla körút – Nárai út – Nárai – Pornóapáti – Horvátlövő – Vaskeresztes – Felsőcsatár – Narda – Torony – Sé – Dolgozók útja útvonalon zajlik, míg a futás a Csótó – Bartók Béla körút – Árpád utca – Múzeumfalu – Kenderesi út útvonalon kerül megrendezésre.

Az arra közlekedők figyelmét felhívják a szervezők, hogy a verseny ideje alatt – 6 és 18 óra között – a Kenderesi út, a Bartók Béla körút és az oladi kishíd között teljes lezárásra kerül, míg a kerékpárverseny további útvonalain forgalomkorlátozásokra kell számítani.

Negyven kilométer tekerés vár a vasemberekre
Vágvölgyi Bálint

A verseny kiemelt ranglistaverseny – az országos versenynaptárban A-kategóriás versenyként szerepel –, ranglista pont gyűjthető, ehhez versenylicenc kiváltása szükséges a Magyar Triatlon Szövetségnél.

A rajtcsomagokat a szervező Pannonsport Kft. munkatársaitól pénteken és szombaton vehetik át az indulók. Előbbi napon 17 órától 19 óráig, a rajt előtt pedig 7 órától lesz nyitva a versenyiroda a Csónakázótó parkolójában.

Három versenyző, Garami Árpád, Kapolcsi Imre és dr. Bálint Mihály eddig mind a harminc versenyt teljesítették – ők idén is tagjai lesznek a népes mezőnynek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport