Most boldogan szorongatja a média a Facebook kezét, miközben pár hete még a halálát jósolták a Princeton kutatóinak tanulmányára hivatkozva, mely - talán nem is annyira véletlenül - egy járványhoz hasonlította a közösségi site-ot, s ez alapján állított fel egy életmodellt számára. Nekünk ebből egyedül az fontos, hogy az elemzés szerint 2015-2017-re a Facebook elveszti felhasználói 80 százalékát.
Nem az első halott
Foghatjuk persze a fejünket, de elég csak a hazai Iwiw-jelenségre gondolni. Az egykor virágzó közösségi oldalból mostanra egy kihalt szellemváros lett, annak ellenére, hogy egy nagy telekommunikációs multi tulajdonába került. Eközben pedig egyre erősebbek azok a hangok, különösen az üzleti és marketingkörökben, melyek mind kevésbé látnak már kínálkozó lehetőséget a Facebookban.
Naná, hogy üzletről van megint szó. Annyi történt, hogy Mark Zuckerbergék a nagyobb profit reményében visszafogják a cégek lehetőségeit a felhasználók elérésére, azaz mind kevesebb lájkolójukat érik el egy-egy posztjukkal. Ez ma már csak néhány százalékot jelent, azaz a cégek számára tényleg tragikusak a számok. Ennek kivédésére egy lehetőségük van, hogy fizetett posztokkal támadják rajongóikat. Nyilván nem tetszik ez az eljárás a cégeknek, akik sokáig ingyenes marketingeszközt láttak csak a Facebookban.
Elöregszik
Persze korai lenne örülnie az egyszerű Fb-felhasználónak, mert a végén úgyis rajta csattan az ostor, hiszen nem olyan posztokat fog kapni, melyek feltehetően érdeklik, hanem sokkal inkább olyanokat, melyekért valaki fizetett. Pont, mint a reklámok. A helyzet persze sokkal bonyolultabb, gondoskodik erről a közösségi oldal az állandóan finomítgatott EdgeRank névre hallgató algoritmusával - ami egyébként már nem ezen a néven fut, de az egyszerűség kedvéért becézzük még ennek -, melyhez aztán minden tartalomszolgáltató megpróbál igazodni hol jobban, hol rosszabbul.
Az olvasók meg kapnak valamit, aztán ez vagy elegendő lesz a Facebooknak a fennmaradáshoz, vagy nem, és tényleg lelépnek a cégek és a felhasználók. Az Egyesült Államokban a legújabb felmérések szerint egyre inkább hanyagolják a Facebookot a fiatalok, s felhasználók nagy része már az idősebb korosztályból kerül ki. Ez pedig jól jelzi az irányt.
Új hódítók
A közösségi site sorsa tehát a közeljövőben akár el is dőlhet, ennyiben igazuk van a Princeton kutatóinak. Mindig vannak feltörekvő közösségi oldalak, igaz, amelyik most a legjobban hasít, az Instagram, az is Zuckerbergék tulajdonában van már egy ideje, de a másik kisebb, szintén szépen teljesítő konkurenst, a Snapchatet is megvették volna már 3 milliárd dollárért, csak az az üzlet nem jött össze.
Úgyhogy kedves Olvasók, élvezzék a Facebookot még nyugodtan, de azért tartsák észben, hogy megint csak grandiózus üzleti törekvések atomnyi kis szereplői, vagyis ezen a területen is csak multik játszanak Önökkel, még ha úgy tűnik, nem is kerül pénzükbe. De ne csüggedjünk, itt egy gesztus a Facebooktól, a személyre szabott videó, mely mindezért kárpótol. Ha ide kattintanak, meg is nézhetik kis facebookos történetüket mozgóképen.