Vasi táncos siker Oroszországban

Horváth Kristóf és Szatmári Orsolya második lett a moszkvai EB-n.

Horváth Kristóf és Szatmári Orsolya latin táncosok másodikak lettek a  március 19-20 között, Moszkvában megrendezett EUROPEAN CHAMPIONSHIP ARTISTIC DANCE (Európa Bajnokság) versenyen.

Horváth Kristóf és Szatmári Orsolya Moszkvában
Szatmári Mihály ​

Ezt a bravúrt a Latin táncok Európa bajnokságán hajtották végre, ahol hetven induló közt végül felértek a dobogó második fokára. A Latin koreografált show táncban ötödik helyezést értek el, ebbe a számba 20 versenyző nevezett.

Horváth Kristóf és Szatmári Orsolya Moszkvában
Szatmári Mihály ​

A két táncos augusztus óta tart tánciskolát kicsiknek és felnőtteknek Szentgotthárdon. A versenyre való kijutásban Szentgotthárd város önkormányzata is támogatta a párost.

Horváth Kristóf és Szatmári Orsolya Moszkvában
További képekért klikk a fotóra
Szatmári Mihály ​

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport