Távoznia kell a büki gyógyfürdő gazdasági igazgatójának - első fokon két év felfüggesztettre ítélték

Az elsőfokú, nem jogerős ítélet többrendbeli csalás, csődbűncselekmény, számvitel rendje megsértése és közokirat-hamisítás miatt mondta ki bűnösnek.

Nem jogerősen 2-2 évi börtönbüntetésre ítélte a bíróság ifjabb Bögyös Sándor és apját, 5-5 évre eltiltotta a gazdasági társaságok vezető posztjaitól, ugyanakkor a szabadságvesztés végrehajtását 5 évre felfüggesztette, és mindkettőjükkel szemben vagyonelkobzást rendelt el. A bíróság kötelezte őket tizenkilenc sértett kárának megfizetésére. A vádlottak az ítélet ellen fellebbeztek, felmentésüket kérve - számolt be a 24.hu, mely megkereste az üggyel kapcsolatban Boros László Attilát, a fürdő vezérigazgatóját, aki erre reagálva jelezte, hogy

Dr. Bögyös Sándor a 2019. évi éves beszámoló elfogadásának napjával – várhatóan egy hónapon belül – távozik a Büki Gyógyfürdő Zrt. gazdasági igazgatói pozíciójából.

A lap kitért az ügy részleteire is: Bögyös Sándor és a fia, ifjabb Bögyös Sándor (a jelenlegi büki igazgató) által irányított cég 2009-ben arra kapott megbízást, hogy köztereket építsen a Pécsen 2 milliárd forintból. Az I-Axis Kft. a szükséges munkaerővel, eszközökkel, anyaggal nem rendelkezett, ezért a munkákat alvállalkozókra bízta, akiket a nem jogerős ítélet szerint nem vagy csak részben fizetett ki.

A húsz alvállalkozónak összesen 538 millió forint kárt okoztak, ebből 316 millió forint kár nem térült meg. Az alvállalkozók egy része csődbe ment, majd – miután az I-Axis Kft. tartozása a több száz millió forintot meghaladta – a gazdasági társaságot fiktív személyeknek úgy értékesítették, hogy a cég közel 80 millió forintos vagyonát eltulajdonították. A fiktív cégeladásban további négy ember vett részt.

Ifjabb Bögyös Sándort 2018 augusztusában nevezte ki Boros vezérigazgató a Büki Gógyfürdő Zrt. gazdasági igazgatójának, ugyanakkor a lapnak azt állította, hogy a bírósági ügyről semmit sem tudtak.

A lap kitér a vezérigazgató múltjára is. Ő Gyuláról érkezett Bükre, mandátuma lejárta előtt két hónappal, november 1-jével távozott a Gyulai Várfürdő ügyvezetői posztjáról, magánéleti indokokkal magyarázta továbbállását. A Népszava 2017-es cikkéből viszont kiderül, hogy 2016 nyarán egy munkaügyi ellenőrzés súlyos mulasztásokra derített fényt a Gyulai Várfürdőben. A munkaügyi ellenőrzés megállapította, hogy csaknem száz munkavállalónak a túlórák teljesítésekor nem fizették ki a munkabérét, csak a rendkívüli munkáért járó pótlékot kapták meg.

Boros László Attila azt hangsúlyozta a Népszavának, hogy nem szándékos volt a hiba, amit már orvosoltak is, és 2016. október közepétől elkezdték kifizetni az elmaradt járandóságokat a dolgozóknak, és hozzátette, hogy kár nem ér senkit. A lap szerint azonban csak 3 évre visszamenőleg kellett visszafizetni az elmaradt járandóságot, miközben a ki nem fizetett pótlékok és túlórapénzek már több mint hat éve ketyegtek 2016-ban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság