Sok helyen hosszúak a várólisták: Bölcsikörkép Vas megyében

Jobb, ha egy évre előre terveznek a szülők.

Gondolta volna, hogy Sárváron egyre fiatalabbak a bölcsisek? Pedig ez így igaz, és ennek megvan a valószínű oka. A kisgyerekes édesanyák korábban térnek vissza a munkaerőpiacra, ezért a Rába-parti városban egyre ritkább a három évhez közeledő bölcsődés.

Ami azért is érdekes, mert - mint körképünkből kiderül -, a legtöbb vasi városban várólista van a bölcsődékben, érdemes a szülőknek már bölcsikezdés előtt egy évvel jelezni, hogy vinnék a gyereket. Hátha találkoznak az igények és a lehetőségek.

Tény, hogy az utóbbi években folyamatosan nő a bölcsődei férőhelyek száma és nincs olyan járás az országban, ahol ne lenne elérhető a bölcsődei ellátás. Viszont a kapacitások és az igények között vannak területi egyenlőtlenségek, ezért lehetnek egyes intézményekben várólisták. Ha minden kötél szakad, vannak a megyében családi, vagyis magánbölcsődék.

Kíváncsiak voltunk, hogy mi a helyzet Vas megyében a kihasználtságot illetően, a megyeszékhely és a városok „hagyományos” bölcsődéit kérdeztük meg.

Szombathelyen új bölcsőde nyílt, és épül is egy a városban

Szombathelyen májusban adták át az új, 48 férőhelyes Városligeti Bölcsődét, így összesen 600 férőhely van a városban. Most, de jelenleg is épül egy bölcsőde a Szentkirályi városrészen, amely újabb 40 férőhelyet jelent majd.

A férőhelyek a nevelési év elejére (vagyis szeptember 1-jére) általában betelnek, így bár év közben is folyamatosan lehet jelentkezni, nehezen megoldható a gyermekek felvétele – tudtuk meg Sebestyén Biankától, a Szombathelyi Egyesített Bölcsődei Intézmény vezetőjétől.

Mint írta, nagy szükség van a hamarosan épülő új bölcsődére , aminek nyitása 2024 őszére várható. Jó, ha a családok egy évre előre tudnak tervezni, akkor nem fordul elő olyan helyzet, hogy ne találjanak valamilyen megoldást. Ott a legnehezebb segíteni, ahol azonnal kell a bölcsődei férőhely, és főként a tavaszi, nyári időszakban ezek a kérések már nem megoldhatók.

Van, amikor váratlanul szabadul fel férőhely, például, ha változik egy-egy család élethelyzete. Ezért folyamatosan érdemes érdeklődni. A Csicsergő Bölcsődében például működik egy játszóház, ahová folyamatosan tudnak csatlakozni az érdeklődő családok. Szombathelyen segít a szülőknek az is, hogy működik néhány családi, magánbölcsőde is.

Kőszegen nincs nagy mozgás év közben

Kőszegen a Kincses sziget Bölcsőde 38 férőhellyel, 3 csoportszobával működik.

2022. február 1-jével nyitott meg a harmadik csoport, addig nagy volt a túljelentkezés. Több gyermeket el kellett utasítani férőhelyhiány miatt, azóta minden szülő felvételi kérelmét tudták teljesíteni – közölte Varga Hajnalka intézményvezető.

Hozzátette, hogy azoknak a szülőknek, akiknek a gyermekük várólistára került volna, vagy a férőhely hiányában nem kerültek be a bölcsődébe és a gyermek elérte a két és fél éves kort, felajánlották az óvodai ellátást – természetesen az óvodával előzetesen egyeztetve.

A gyermekek felvétele egész évben folyamatos, amennyiben adódik férőhely, de nincs „nagy mozgás”: Kőszegen elenyésző azon szülők száma, akik a nevelési év közben igényelnék a bölcsődei ellátást.

Sürgős, rendkívüli esetben, ha éppen nincs üres férőhely, sajnos nem tudják fogadni a gyermeket.

Szentgotthárdon 80 bölcsisnek van hely

Dancseczné Kovács Tünde intézményegység-vezető azt mondta, hogy a Tótágas Bölcsődében nincs várólista, nyáron fejeződött be a bölcsőde férőhely-bővítése. Az eddigi 68 helyett, már 80 gyermek ellátását tudják biztosítani.

Csepregen hosszú a várólista

A csepregi bölcsőde a közelmúltban lett 24 férőhelyes, a várólista még így is akár 6-8 hónap, nagy az igény az ellátásra, ezért minél előbb érdemes beiratkozni.

Rendkívüli esetben (ilyen a védelembe vétel, védőnő vagy pedig orvosi javaslat) soron kívül helyet kell biztosítani a gyermeknek, ebben az esetben a várólista is kitolódik, ami valóban nehéz helyzet – közölte az intézmény.

Répcelakon csak be kell íratni a gyereket és kész

Szabóné Németh Zsuzsannától, a bölcsőde vezetőjétől megtudtuk, Répcelakon nincs várólista. Az önkormányzati fenntartásban egy mini bölcsődei, és egy bölcsődei csoport működik. Amennyiben a szülők szeretnék beíratni gyermeküket, úgy van erre lehetőségük.

Körmenden bővíteni szeretnének

A körmendi bölcsődében 48 gyermeket tudnak fogadni, így nem tudnak annyi helyet biztosítani, amennyire szükség lenne, ezért a Körmendi Önkormányzati Hivatal pályázatot nyújtott be ez év májusában a bővítésre.

Sárváron más településről is tudnak fogadni gyerekeket

A Cseperedő Bölcsőde 2021 novembere óta 94 férőhelyes, nem jellemző a várólista, a bölcsődei felvétel folyamatos. Az elmúlt években minden jelentkezőt fel tudott venni az intézmény. Több esetben a környező településről érkező gyerekek is – az üres férőhelyek terhére – beiratkozhattak.

A város számára a férőhelyek száma optimális, de ők is tapasztalják, hogy az utóbbi évekhez képest jelentősen megnőtt az igény a bölcsődei férőhelyek iránt. Főként a két éven felüli gyerekek esetében, azonban Sárváron is tendencia, hogy egyre fiatalabbak a bölcsisek: mind több az egy év körüli kisgyermek az intézményben.

Vépen most lesz hároméves a bölcsőde

A kétcsoportos, 24 férőhelyes vépi bölcsi második nevelési évét zárta augusztus 31-én. Pálma Kinga intézményvezető úgy tájékoztatott, hogy a szülőknek számolniuk kell várakozási idővel, már a 2024/2025 nevelési évre íratják be a gyerekeket. Elsősorban a helyi gyerekeket fogadják, és ha van szabad férőhelyünk, akkor tudnak felvenni gyerekeket a környező településekről.

Őriszentpéter - kisváros, kisbölcsi

Az Őrség központjában mini bölcsőde működik nyolc férőhellyel, körülbelül egy évre előre kell jelezni a szándékot, mert annyian érdeklődnek. Ez a 2022-es évtől van így, előtte elegendő volt a kapacitás. Általában meg tudják beszélni a szülőkkel személyesen, hogy ki, mikor megy vissza dolgozni, mikortól és hogyan szeretné a gyermekét beíratni. A 2023/24-es évre már nem tudnak több gyermeket fogadni.

Celldömölkön teljes a létszám

Celldömölkön ebben a nevelési évben is teljes létszámmal működik a bölcsőde, ahol a várólistán lévő gyermekek részére gyermekfelügyeletet tudnak felajánlani, a napi hiányzók helyére.

Bükön is van várólista

Tóth Viktória intézményvezető is megerősítette, hogy az elmúlt években növekszik az érdeklődő szülőknek a száma. Leginkább azok jelentkeznek, akiknek a gyermeke betölti a második életévét. Jellemzően a májusi beiratkozásnál jelzik a szülők, hogy a következő nevelési évben szeretnék bölcsődébe vinni a gyermeküket. Bükön egy bölcsődei csoport van 12 férőhellyel. A férőhelyek kihasználtsága száz százalékos, a büki várólistán jelenleg öt leendő bölcsis szerepel.

Vasváron folyamatos a beíratás

A bölcsőde 2018-tól működik újra a városban, két csoporttal. Összesen 26 gyermeket tudnak fogadni. A telítettség változó. Nagy az igény a környező településekről, de a bölcsőde a férőhelyszám legfeljebb 25%-áig tudja biztosítani azoknak a gyerekeknek az ellátását, akik más településen élnek. A beíratás folyamatos, míg az engedett létszámot el nem érik.

Jánosházán nemcsak a bölcsisek, hanem a bölcsőde is nagyon fiatal

Egy éve működik a településen bölcsőde, két csoporttal, 24 férőhellyel. A környező falvakból is fogadják a gyermekeket, összesen három megyéből: Vas, Zala és Veszprém megyéből is.

Most nincs várólista az intézményben, viszont sokan már előre beíratják a gyermekeiket.

Jánosházán is tapasztalják, hogy egyre hamarabb mennek vissza az édesanyák dolgozni, így növekszik a két év alatti gyerekek száma.

Igyekeznek segíteni abban az esetben is, ha valaki sürgősen igénybe szeretné venni a szolgáltatást, hiszen egy fővel túl lehet lépni a csoportlétszámot, amennyiben valamennyi gyermek betöltötte a kétéves kort.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet