Miért van az, hogy akik dobogós helyen végeznek az idei téli olimpián egy plüss figurát kapnak, nem pedig virágot vagy érmet? Vajon ez nem sérti az olimpiai protokollt? Most kiderül!
Először is, nem egy egyszerű plüssfiguráról van szó, hanem egy fehér tigrisről, akit Soohorang-nak hívnak, ami nem mellesleg az idei téli játékok egyik szimbóluma.
A tigris egy fontos jelkép a koreai kultúrában, mondhatni ez az állat a védőszentjük, illetve szerencse talizmánjuk az 1988-as nyári Szöul-i játékok óta, ugyanis a név első fele "sooho" védelmet, míg a "ho-rang-i" tigrist jelent.
Másrészt, Jeong-seon A-ri-rang-ra koreai népdalra is utal a név, ami Gangwon tartományból származik, ahol jelenleg Pyeongchang-i játékok is zajlanak. Ugye milyen sok az összefüggés?
Ha jobban megfigyeljük a kabalafigurát, akkor észrevehetjük, hogy kis papírvirágok lógnak a sapkájából, amit azok a koreaiak kapnak hagyományok szerint, akik sikeresen teljesítik a vizsgákat. De mind ez, hogy függ össze azzal, hogy nem kapnak az olimpikonok rögtön a verseny után se medált se virágot?
A 2016-os riói olimpiai játékok után úgy határozott a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, hogy az eddigi ceremónia már tarthatatlan, így a virágátadást és az érmeket kabalafigurákra cserélték.
Ez nem azt jelenti, hogy az első három helyezett nem kap díjazást, csupán azt, hogy nem közvetlenül a verseny után, hanem nap végén,
amikor is minden kategória győztesének átadják az őt megillető díjat - olvasható az independent oldalán.