Temérdek éremmel tértek haza a szombathelyi karatésok

Olaszországban és Budapesten is megmutatták, hogy mit tudnak.

A „Leo” Karate-do SE a hétvégén két versenyen is próbára tette tudását. A WKF Magyar Bajnokságon Somogyi Laura és Somogyi Dávid vezetésével, az olaszországi Szardínia szigetén pedig Gál Róbert vezetőedző segédletével indultak a versenyzők.

A Magyar Bajnokságon Somogyi Laura, Somogyi Dávid, Paksa Botond, Kovács Ákos, Sipos Júlia, Sipos Vencel és Káldi Kevin indult. Sajnos ez a verseny nem sikerült olyan jól, mint előzetesen várták, sérülések is hátráltatták a felkészülést, és a versenyzést.

Somogyi Laura és Somogyi Dávid
„Leo” Karate-do SE

Sipos Vencel a 10-11 éves korosztályban 5. helyezést ért el katában (formagyakorlat), ami pontszerző hely. Somogyi Dávid az U21-es korcsoportban katában 3. helyezést ért el, míg kumitében (küzdelem), a 2. helyen zárt.

Sipos Júlia sérülés miatt feladni kényszerült a versenyt, a többieknek pedig sajnos most nem sikerült az éremszerzés.

A csapat másik fele már sikeresebb volt.

Varga Sarolta az 5-6 éves korcsoportban formagyakorlatban 2. helyen, míg küzdelemben a 3. helyen végzett. Testvére Varga Boróka a 8-9 éves korcsoportban formagyakorlatban a 2. helyen zárt, küzdelemben viszont nem sikerült az éremszerzés.

Bánhegyi Péter a 10-11 éveseknél formagyakorlatban az első helyen végzett, míg küzdelemben meg kellett elégednie a bronz éremmel. Molnár Csenge a 14-15 éveseknél formagyakorlatban nem talált legyőzőre, így a dobogó legfelső fokára álhatott, küzdelemben pedig a harmadik helyen zárt.

Polyák Dorka a 14 éveseknél formagyakorlatban egy tized ponttal lemaradva sajnos lecsúszott a dobogóról, de küzdelemben remek teljesítményt nyújtva jutott el az elődöntőig, ahol csak a későbbi győztes tudta nagy csatában megállítani. A bronz meccset viszont magabiztosan hozta, úgyhogy ő is éremmel zárta a napot.

„Leo” Karate-do SE

Gál Róbert edző elmondta, egy színvonalas, nagy versenyen vannak túl, és örül, hogy mindenki ki tudta adni magából a maximumot.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport