Kivonul a Tesco Magyarországról?

Egy pozsonyi lap szerint a cég egy hónapon belül nemzetközi pályázatot ír ki az egész közép-európai hálózata eladására.

A szlovák Hospodárske Noviny értesüléseire hivatkozva írta azt a pozsonyi Új Szó, hogy a Tesco több közép-európai országból ki akar vonulni. A hírek szerint egy hónapon belül nemzetközi pályázatot írnak ki egész közép-európai hálózatára, tehát nemcsak a szlovákiai, hanem a csehországi, lengyelországi és magyarországi áruházakra is.

A Tesco-áruházak lehetséges felvásárlójaként a napilap első helyen az amerikai Walmart áruházláncot említette, de szóba jöhet még például a francia Groupe Casino és a japán Aeon társaság is.

A Napi.hu megkereste a Tescót, de a cégtől azt a választ kapták, hogy soha nem kommentálnak a sajtóban megjelent találgatásokat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Aktuál