Tiborczéknál nem égnek a lámpák, eltűnt a miniszterelnök veje

Az OLAF-jelentés nyilvánosságra hozatala óta nem látták állandó lakóhelyén Orbán Ráhel férjét.

Tiborcz István bejelentett állandó lakóhelye a Fejér megyei Csabdiban van, de ott már jó ideje nem látták. A Népszava látogatott el a faluba, a ház körül nyoma sem volt életnek, csöngetésükre sokáig nem felelt senki.

Aztán a villához tartózó egyik gazdasági épületből egy idősebb férfi lépett ki, aki a lap munkatársainak annyit mondott:

Valahol Budapesten

kell Tiborcz Istvánt keresni. Hasonlóan jártak a közeli tükröspusztai Tiborcz lovardánál, a közelben dolgozók is csak a vállukat vonogatták: egy jó ideje nem látták az ifiurat.

Após és veje
Forrás: Facebook / Orbán Viktor

A községben csak nagyokat mosolyogtak, amikor az Elios-ügyről tettek fel kérdéseket. Ennél többet azonban még név nélkül sem nagyon reagáltak a botrány hírére. Egyvalaki akadt csak, aki kifejtette véleményét, de még ő is csak áttételesen utalt a csalásokra:

Az uniós pályázati források jó részét ellopják, itt a faluban például az út felújítása során a buszfordulót spórolták ki, így a helyi járat csak nagy üggyel-bajjal tud be- és kiállni.

Ezzel együtt hozzátette azt is:

De legalább van fejlődés...

Január 17-én derült ki 40 millió eurós szabálytalanságot találtak Orbán Viktor vejének közbeszerzéseinél 2018. January 12. 11:49 , hogy az Eirópai Unió Csalás Elleni Hivatal (OLAF) a magyar ügyészséghez fordult, mert 40 milliós csalásra találtak bizonyítékot a vizsgálat időszakában Tiborcz István tulajdonában lévő Elios Kft-nél, az ügyészség január 22-én nyomozást indított Nyomozást rendelt el az ügyészség a korábban Orbán Viktor vejéhez köthető Elios ügyében 2018. January 22. 13:45 az ügyben. A hét közepén kiderült, hogy Zalaegerszegen is csaltak a város közvilágításának felújításával, és a módszerre is fény derült Átlátszó, gusztustalan trükközésekkel hozták ki győztesnek Tiborcz István, Orbán vejének cégét Zalaegerszegen is 2018. February 15. 14:11 .

Január végén felröppent a hír Egy milliárd 450 millió forintért hozhat világosságot Szombathelyre az Elios 2018. January 26. 10:37 , hogy Szombathelyen másfél milliárd forintért újíthatja fel az Elios Kft. a közvilágítást, de a február 15-i közgyűlésen A Stop Soros!-tól a költségvetésig és a Jókai-park bicikliútjáig 2018. February 15. 08:33 , majd a másnapi sajtótájékoztatókon Politikai zsarolás áldozata a szombathelyi polgármester? 2018. February 16. 13:57 több képviselő is jelezte, hogy egyelőre a beérkezett pályázatok értékelése zajlik, nincs még döntés.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet