Több hónapig állt a vépi szélerőmű, sokan temették

Utánajártunk az igazságnak. Vépen 25 évre engedélyezték a működését: ami esetünkben várhatóan 2030-ban jár majd le.

Biztosan sokan tudják, hogy Vép határában áll magában egy szélerőmű, amit még 2005-ben adtak át. A benne lévő 600Kw-os generátor évente átlagosan 1,2 millió kilowattóra áramot termel. Vagyis termelt eddig, ugyanis nyár közepén egy aggódó olvasói levelet kaptunk arról, hogy a szélkerék bizony egy ideje meg se moccan.

Vépi szélerőmű
Mészáros D. Zsolt
25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

Sokan már azt hitték, hogy a Magyarországon a törvényileg ellehetetlenített kevéske szélerőműveinek eme példányától is búcsút kell majd vennünk.

vépi szélkerék
Lenézve ilyen kicsik az autók
Boldizsár Sándor/Szélerő Vép Nonprofit Kft.

A sok ellentmondó információ miatt szerettünk volna egy hivatalos választ is kapni kérdéseinkre, de ez nem is volt annyira könnyű. Végül sikerült elérnünk a Szélerő Vép Nonprofit Kft. egyik tulajdonosát, Boldizsár Sándort, aki eloszlatott minden híresztelést, és elmondta, csak egy meghibásodás állt a kényszerszünet hátterében.

vépi szélkerék
Ezen a létrán kell felkapaszkodni
Boldizsár Sándor/Szélerő Vép Nonprofit Kft.

Az építmény legtetején ugyanis van egy meteorológiai egység, mely többek között a szélkerék vezérlését látja el, ebben keletkezett a hiba. A meghibásodás miatt nagyjából két hónapig állt le az energiatermelés. Azóta sikerült orvosolni a problémát. Ottjártunkkor már szépen forogtak a lapátok.

vépi szélkerék
A meghibásodott meteorológiai egység
Boldizsár Sándor/Szélerő Vép Nonprofit Kft.

Kérdésünkre, hogy mi lesz a szélerőmű jövője, elmondta, hogy sok a bizonytalanság. Bár igazából a folyamatosan ellenőrzött műszaki állapottól és az elhasználódás mértékétől függ, hogy meddig üzemelhet a szerkezet, és tud olyan szélturbinákról a világban, ami már negyven éve pörögnek, Vépen mégis csak 25 évre engedélyezték a működését: ami esetünkben várhatóan 2030-ban jár majd le.

vépi szélkerék
Ilyen a kilátás a legtetejéről
Boldizsár Sándor/Szélerő Vép Nonprofit Kft.

Hogy utána mi lesz a vépi szélkerék sorsa, az kérdéses. Boldizsár Sándor szerint az ország hatékonyabban is segíthetné a megújuló zöld energia térhódítását. A tulajdonos azt is hozzátette, hogy büszkék arra, hogy a szélerőmű mint turista látványosság is sok embert vonz, és egykor ő maga is rengeteg ismertető bemutatót tartott az odalátogató, összesen 12 ezer főnek.

Vépi szélerőmű
Zöld energia
Mészáros D. Zsolt

Bár szerettünk volna fotókat készíteni a belsejéről és a tetején lévő gépházról, de a toronyba csak védőfelszereléssel ellátott szakember mehet fel, ugyanis egy sima létrán kell haladni közel nyolcvan métert. Azonban kaptunk néhány fotót arról, hogyan is néz ki egy ilyen szerkezet belülről és a magasból. A képekre kattintva megtekintheti teljes galériánkat.

vépi szélkerék
A szélkerék belseje. Mégtöbb fotóért kattintson a képre!
Boldizsár Sándor/Szélerő Vép Nonprofit Kft.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Tech