Több kilónyi könyvet mutattak be a szombathelyi könyvtárban

A két szerzővel, Tóth Csabával és Lőrincz Zoltánnal Fűzfa Balázs beszélgetett.

Hatalmas oszlopokban sorakoznak a könyvek a Berzsenyi Dániel Könyvtár negyedik emeleti előadótermében. Igazából a szerzők is először látják alkotásaikat, de aki sűrűn jár Fűzfa Balázs előadásaira, az már tudja, nem először viccelődik azzal, hogy a kötetek még melegen érkeznek a bemutatóra. Most is frissek, ropogósak voltak.

Két könyvet is bemutattak egyszerre, nem is véletlenül, hiszen egyik szerző a másikra reflektál írásaiban. Tóth Csaba A mi Sziklás Madonnánk és Lőrincz Zoltán Mi csak visszáját látjuk itt: Gondolatok a Miatyánk-ábrázolásokról és Tóth Csaba Miatyánk-sorozatáról című kötetéről folyt a beszélgetés.

Kettős könyvbemutató a Berzsenyi Dániel Könyvtárban
Kettős könyvbemutató a Berzsenyi Dániel Könyvtárban
lutorkatalin

Ez utóbbival indult a könyvtári beszélgetés is, így én is erre térnék ki előbb. Bevallom, a cím megfogott, talán csak elfogultságból, mert a kedvenc Reményik Sándor-versemből idéz, A szőnyeg visszája címűből, magamban el is mormoltam némán az utolsó versszakot: „A világ Isten-szőtte szőnyeg, Mi csak visszáját látjuk itt, És néha – legszebb perceinkben – A színéből is – – valamit.”

És bár nem kell ismernünk a verset ahhoz – elég a könyv címének végigolvasása –, hogy tudjuk, az Isten-közelség átjárja az írást. A szerző, Lőrincz Zoltán meg is jegyzi azonnal, manapság sokkal többször szoktak az emberek egyházélményről beszélni, mint istenélményről. Egészen más módon van jelen a fiatalok életében a vallás.

Tóth Csaba ábrázolásai igazán különlegesek – mondom ezt úgy, hogy nem vagyok műértő, csak műkedvelő, ráadásul távol áll tőlem a vallásosság. Azonban a művész, egyetemi oktató és most már író munkásságából több alkotást láttam már. A színek használatát jegyzi meg Lőrincz Zoltán is, hogy mennyire érdekesen kerülnek elő az igazán emberi színek akár egy imádkozó kézen. Azonban a monokróm festmények ereje talán pont ebben rejlik: nem a feltűnés, inkább a befelé fordulás, önmagunkba rejtőzés lesz fontos.

Kettős könyvbemutató a Berzsenyi Dániel Könyvtárban
Kettős könyvbemutató a Berzsenyi Dániel Könyvtárban
lutorkatalin

Fűzfa Balázs megjegyzi, hogy ők, akik beszélgetnek, érdekes hármast alkotnak: egy református, egy katolikus és egy ateista. Mind, mind más világnézettel, más gondolatokkal a létezésről, a keletkezésről. És mindannak ellenére, hogy szakrális témákról beszélgetnek, minden vélemény elfér egymás mellett.

Tóth Csaba könyve úgy 900 oldalról lett leszűkítve. Most 600 körüli, de így is több, mint egy kiló. Súlyos olvasmány – jegyzik meg viccesen. Sok év összegyűjtött írásait tartalmazza. A művészeti képzésben tanulók akár lexikonként használhatnák, ugyanis Vas megye művészettörténeti múltja ez. Az oktatás egyébként is fontos szerepet tölt be a művész életében, az online oktatás nehézségeit is felemlegette, hiszen gyakorlati tárgyat számítógépen oktatni nem egy könnyű feladat.

Kettős könyvbemutató a Berzsenyi Dániel Könyvtárban
Kettős könyvbemutató a Berzsenyi Dániel Könyvtárban
lutorkatalin

Egy kihívásra is felkéri Fűzfa Balázs a szerzőket, hogy beszéljenek egy percig egy festményről, mind ugyanarról. Természetesen a műértő, műkedvelő művészek pontosan, annak rendje és módja szerint adnak magyarázatot az előttünk látható csendéletről és a rajta levő hétköznapi tárgyak magasztosulásáról. Fűzfa Balázs pedig az irodalmi szálat fűzi ide: mintha József Attila Eszmélet című versének illusztrációja lenne. Mert igazából ebben a versben minden benne van. Az egész világ. Így azért könnyű.

Kettős könyvbemutató a Berzsenyi Dániel Könyvtárban
A képekre kattintva galéria nyílik!
lutorkatalin
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra