Több tízezren követelték Prágában a cseh kormány lemondását

A cseh rendőrség becslése szerint 70 ezren tüntettek szombaton Prágában a kormány ellen, többek között az energiaválság és az infláció miatt.

Az EU- és NATO-ellenes tüntetők a Petr Fiala miniszterelnök vezette jobboldali ötpárti kormány lemondását sürgették, és azt követelték, hogy a cseh gazdaság szabaduljon meg a külföldi függőségtől, az ország legyen semleges, és a kormány kössön közvetlen szerződéseket a külföldi gázszállítókkal, köztük Oroszországgal.

„A kormány gazdaságpolitikája teljesen elhibázott, s ha ehhez hozzáadjuk az Európai Unió hasonlóan hibás zöldpolitikáját és Ukrajna-politikáját, akkor az eredmény nem lehet más, csak katasztrófa és szegénység” - jelentette ki a Vencel téren megtartott tüntetésen Miroslav Sevcík, a prágai Közgazdasági Főiskola nemzetgazdasági karának dékánja.

Tüntetés, Prága
Facebook

Az eseményen felszólalt a Trikolóra párt elnöke is, Zuzana Majerová azt mondta: „a mai kormány talán ukrán, talán brüsszeli, de semmiképpen nem cseh. A mi érdekeinket semmi módon nem védi.”

A cseh miniszterelnök szerint a szombati prágai tüntetést az oroszbarát, szélsőséges nézeteket valló erők hívták össze, amelyek Csehország érdekei ellen dolgoznak, a tüntetést az orosz propaganda és a dezinformációs kampányok megnyilvánulásaként értelmezte, és azt mondta:

„Mindenkinek joga van véleményt nyilvánítani és tüntetni. Szerintem ezek az események nincsenek összhangban Csehország és lakossága érdekeivel." - idézi a Telex.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek