3 214 611 Ft, 145 támogató. Köszönjük!
Légy része az igazságnak!

Többségbe kerültek Magyarországon a „felekezet nélküliek”

Kész a KSH, a kormány számára sokkoló statisztikája.

Elkészült a tavaly novemberi népszámlálás legérzékenyebb adataiból, a magyarok felekezeti hovatartozására vonatkozó válaszaiból összeállított statisztika.

A hvg.hu információi szerint ezek alapján elmondható: Magyarországon – először a népszámlálások történetében – kisebbségbe kerültek a magukat valamelyik egyház tagjaként meghatározók.

Minden felekezet veszített a tagságából, és tovább nőtt a nem válaszolók már a legutóbbi népszámláláskor is népes, közel hárommilliós tábora.

Pontos adatokat azért nem tudni, mert a KSH egyelőre nem köti a nagy nyilvánosság orrára a tényeket, alighanem azért, nehogy olyan „elhamarkodott” következtetéseket lehessen levonni, miszerint a kormány által az elmúlt évtizedben anyagilag elkényeztetett helyzetbe hozott egyházak jelentős (ember)veszteséget szenvedtek el.

Bár voltak olyan jóindulatú egyházi, belső figyelmeztetések, hogy a „politikai kereszténység” inkább visz, mint hoz – ezt az érintettek, immár adatokkal igazolhatóan is, figyelmen kívül hagyták.

Ami az adatok nyilvánosság előli visszatartását, „nem közlését” politikailag még pikánsabbá teszi, hogy a HVG-nek több forrásból megerősített információi szerint az érintett nagy egyházak a napokban külön tájékoztatást kaptak a KSH-tól, hogy legyen idejük értelmezni a számukra is sokkoló adatokat, illetve kellően felkészüljenek (felkészítsék őket) az okok kommunikálására.

Az csak feltételezés – de aligha alaptalan –, hogy e „kármentéshez” nem csak a KSH asszisztál, de a kormánypropaganda is kellő felkészülési időt kapott, hogy segítsen annak az ellentmondásnak a feloldásában: hogyan lehet keresztény országnak, Európa ideológiai védőbástyájának nevezni egy olyan országot, amely minden kormányzati igyekezett ellenére, inkább távolodott a vallási gyökereitől?

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet