Darabolós gyilkossá vált a nemzetközi hírű történész

Vizsgálják az elmeállapotát.

Munkatársnőjének meggyilkolásával és feldarabolásával vádolták meg a Szentpétervári Állami Egyetem francia Becsületrenddel kitüntetett, a napóleoni időkre szakosodott hadtörténészét. Oleg Szokolov 63 éves docenst szombat reggel erősen kihűlt állapotban emelték ki vízimentők az orosz "északi főváros" Mojka folyójából. A tudós hátizsákjában két levágott női kezet és traumatikus pisztolyt, majd a lakásán a rendőrök egy lefejezett és megcsonkított női holttestet és egy véres fűrészt találtak.

A halottat Anasztaszija Jescsenkóként, a tudós 24 éves élettársaként, a szentpétervári egyetem történeti intézetének végzett diákjaként azonosították. Szokolov az ügyben beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy csütörtökön szóváltás után megölte és feldarabolta a nőt, majd a maradványait megpróbálta a folyóban elsüllyeszteni. Egybehangzó sajtóértesülések szerint az tervezte, hogy a szentpétervári Péter-Pál erődben Napóleonnak öltözve végez magával. Kiszivárgott értesülések szerint a gyilkosság indítéka féltékenység lehetett. A hatóságok elrendelték a történész elmeállapotának vizsgálatát. Szokolovot a kihűlés miatt kórházban ápolják.

Szokolov művei az orosz mellett francia és lengyel nyelven is megjelentek. Franciaországban részt vett a Napóleon születésének 250. évfordulója alkalmából idén megrendezett megemlékezéseken. A meggyilkolt Jescsenkóval Szokolovot a romantikus szálak mellett a francia történelem szeretete is összekötötte. A docens több művének társzerzője volt. A történészt a Becsületrenddel 2003-ban Jacques Chirac francia elnök tüntette ki.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Helyek