Tóth Ivett, az AC/DC-s koreográviájával világhírnevet szerző műkorcsolyázó 23. maradt

A mindössze 15 éves, orosz Alina Zagitova nyerte a műkorcsolyázók női versenyét a téli olimpián pénteken, Tóth Ivett a 23. helyen végzett.

Tóth Ivett - aki szerdán az AC/DC zenéjére műkorcsolyázott Felrobbantotta az internetet az olimpián AC/DC-re műkorcsolyázó magyar lány 2018. February 21. 17:33 , és ezzel sokak szimptiáját kivívta - az első csoport utolsó, hatodik tagjaként lépett jégre. A Carmenre előadott kűrjét remekül kezdte, a közönség ütemes tapsa közepette ha nem is hibátlanul, de megugrotta a tripla Lutz, dupla toeloop kombinációt, majd külön a tripla flipet is. Ezt követően viszont elbizonytalanodott az UTE 19 éves versenyzője, ugyanis elesett a tripla Rittbergerben, majd a háromfordulatos Lutzban is. A hibák kissé rányomták bélyegüket a program további részére, a forgások és a lépéssorok sem voltak teljesen zökkenőmentesek. A piros ruhát viselő Tóth Ivett szabadkorcsolyázása végén két ugráskombinációt is megcsinált, majd zárásként ismét hibázott a dupla Axelnél. A hibák ellenére megtartotta a 23. helyét a 24 fős kűrben.

Most a ruha és a zeneválasztás is visszafogottabb volt
Czeglédi Zsolt / MTI

Nagyon nehéz év van mögöttem. Májustól nagy katyvasz volt, a nyári sérülésem is jelentősen befolyásolta a felkészülésemet, ezért örülök, hogy nem csak egy rövidprogramból állt számomra az olimpia

- mondta az MTI-nek Tóth Ivett, aki egyúttal gratulált a férfi rövidpályás gyorskorcsolya váltónak a csütörtökön megnyert történelmi aranyérméhez.

Műkorcsolya, nők:


1. Alina Zagitova (Olimpiai Sportolók Oroszországból) 239,57 pont
2. Jevgenyija Medvegyeva (Olimpiai Sportolók Oroszországból) 238,26
3. Kaetlyn Osmond (Kanada) 231,02
...23. Tóth Ivett 150,43

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport