Szakács Árpád, a kormányközeli Magyar Idők elhivatott kultúrharcosa új területen, a magyar popkultúrában igyekszik rendet vágni.
Igyekezete meglehetősen megmosolyogtató, de a színvonal illusztrálása és a humor kedvéért érdemes követni meglehetősen követhetetlen gondolatmenetét.
Az írás felütésként Tóth Verát idézi, aki korábban még arra panaszkodott, hogy hiába népszerű, dalait nem játsszák az országos csatornák.
Szakács egy huszárvágással mindebből azt hozza ki, hogy az énekesnő dalai azért nem hallhatók a rádióban, mert „nem a falka tagja” és Magyarországon „balliberális diktatúra van a könnyűzenében”. Mielőtt nekiállna ennek alátámasztásra, vérnyomáscsökkentőt ajánl az olvasóknak.
Aztán kezdődik az érvelés, amely azt sorolja, hogy melyik előadót hányszor játszották le a rádiók, közben mennyien nézték meg a YouTube videókat és követik a Facebook-csatornákat.
Most már csak azt kell eldönteni, sugallja, hogy ki melyik oldalhoz tartozik, mert egy popzenész (szobrász, hentes, vasutas stb.) nyilván egyértelműen és kategorikusan besorolható ide vagy oda. És ha besorolható, akkor be is kell sorolni.
Ennek a meglehetősen egyszerű logika alapján (no de a háborúban csak barát van és ellenség) Szakács be is sorolja az előadókat. Egyrész vannak ugye a túljátszott liberálbalosok, mint például Király Viktor, Fluor Tomi, a 30Y, a Kelemen Kabátban, a Brians, a Punnany Massif, az Irie Maffia, a Halott Pénz és a többiek, másrészt vannak az agyanhallgatott mi kutyánk kölykei, mint Vastag Csaba, FankaDeli és Péter Szabó Szilvia.
A szerző nem is rejti véka alá, hogy dühös az állami pénzekből fenntartott Petőfi Rádióra is.
Annyiban egyébként igaza lehet a szerzőnek, hogy a magyar (angol, amerikai, német, svéd, orosz, mozambiki stb.) zenészek jó része tényleg ellenzéki, pontosabban hatalomkritikus húrokat penget, csak hát ez maga a műfaj velejárója, de hát nem is lehet elvárni egy ilyen írást összekalapáló jóembertől, hogy megértse a miérteket.
Hogy milyen mellékvágányon halad az az egész röhejes kultúrharc, annak illusztrálására elég idézni – a mellesleg tegnap éppen Szombathelyen koncertező - Tóth Verát, aki a Facebookon finoman és nőiesen, de lég határozozzan helyretette a rá hivatkozó kormányváteszt.
Többek között ezt írja:
„Legyen olyan kedves és ne velem, ne az én példámmal igyekezzen alátámasztani állítását, amely szerint „balliberális diktatúra van a könnyűzenében”. Én ugyanis sosem politizáltam. Nem érzem feladatomnak. Vannak művészek, a könnyűzenében is, akik feladatuknak érzik. Vannak olyanok, akik felvállalják a politikai hovatartozásukat, akik a jelenlegi kormány mellett állnak. Őket nagyon sokat hallom a rádióban. Más, szintén nyíltan politizáló, szintén népszerű, ám a kormány ellen megszólaló művészeket pedig nem feltétlenül játszanak, legalábbis nem hallom őket a rádióban. Én erre a csatatérre mindenesetre nem kívánkozom – úgy pedig különösen nem, hogy megkérdezésem nélkül felírják a nevemet az egyik harci zászlóra.”
Nem mellesleg korábban a jobboldali kormányok jellemzően az ilyen buzgómócsingok miatt buktak meg, mint Szakács Árpád.
Tóth Vera teljes Facebook-bejegyzése:
