2017-ben újra elrajtol a Tour de Hongrie, amire több település pályázott rajt-, illetve célhelyszínnek, mint ahány helyszínt érinteni tud a hatnapos verseny. A legnagyobb magyar kerékpáros verseny szervezőbizottsága októberben írta ki a települések számára a pályázatot a 2017-es és a 2018-as versenyre.
Nagyon komoly terveink vannak, a Magyar Körversenyt néhány éven belül szeretnénk Közép-Európa egyik meghatározó versenyévé fejleszteni, egy olyan eseménnyé, amelyen a legnagyobb körversenyek, a Tour de France, a Giro d’Italia vagy a Vuelta a Espana menői is részt vesznek, és amelyet élőben közvetítenek a kontinens sportcsatornái
– mondta Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie szervezőbizottságának elnöke.
Szeretnénk kihasználni az alkalmat, hogy egy világszínvonalú eseményen keresztül mutassuk meg a világnak Magyarország legszebb tájait, történelmi épületeit, nevezetességeit. Nagy öröm és egyben felelősség is, hogy a céljaink megvalósításához bizalmat kapunk Magyarország Kormányától, a Magyar Kerékpáros Szövetségtől és az ország településeitől is.
A Tour de Hongrie főszervezője még azt is elmondta, hogy a közelgő ünnepek előtti napokban sem pihennek, mert a pályázó települések közül ki kell választani azokat, amelyekkel megvalósítható a 2017-es verseny, de az útvonal hivatalos bejelentése előtt a szükséges egyeztetésekre, szerződéskötésekre is sort kell keríteni.
A jövő évi, hatnapos Tour de Hongrie 2017. június 27-én, kedden rajtol és július 2-án, vasárnap ér véget, a nemzetközi versenynaptárban UCI 2.2-es kategóriával szerepel, a résztvevők világranglistapontokért is harcolhatnak majd.