A nemrég elfogadott, úgynevezett trafiktörvény kimondja, hogy 2013. július 1-jétől kizárólag az addig létrehozandó nemzeti dohányárudákban lehet cigarettát, szivart, s mindenféle más dohányneműt vásárolni, sehol máshol.
Vége a rendetlenségnek
Az elnevezés nem vicc, valóban nemzeti dohányárudáknak kell majd hívni az üzleteket, az illetékesek állítólag egyedül azt nem döntötték még el, hogy a dohányáruda szó első d-je kis avagy nagy betűvel írassék-e a cégérekre.
Az elmondottakból világosan következik, hogy jövő nyártól az eddig megszokott helyeken - kis élelmiszerboltokban, szupermarketekben, benzinkutakon - nem juthat cigarettához a vásárló, kedvenc nemzeti dohányárudát kell találnia közel vagy távol.
A törvény arról is rendelkezik, hogy a nemzeti dohányáruda nem kínálhat egyebet, mint dohányneműt. A törvényalkotók tehát résen voltak, tettek róla, hogy egyszer s mindenkorra vége szakadjon a mostani liberális rendetlenségnek, annak, hogy egy trafikban buszjegyet, újságot, könyvet, édességet, üdítőt, házi tejet is vásárolhasson a polgár.
Fontos számítások
A demokraták rögtön eloszlatták azok félelmeit is, akik amiatt aggodalmaskodtak, hogy minden jövendő nemzeti trafikos nem lesz képes megélni csak a dohányárusításból. De igen, így a döntéshozók, mert az ő számításaik szerint mindenki megtalálja a számítását.
Fontos tudnivaló az is, hogy egy településen kétezer lakosra egy nemzeti áruda juthat, s hogy a dohányneműk árusításának, egyúttal az üzletek működtetésének jogát koncessziós pályázaton nyerhetik el a jelentkezők.
A törvényalkotók úgy számolnak, hogy 2013. július 1-je után hét-nyolcezer üzletben árusítanak majd dohánytermékeket Magyarországon, szemben a mostani közel negyvenezerrel.
A fiatalok védelmében
S ez így van rendjén, mondják a felelős politikusok, hiszen a törvényt eredendően azért alkották meg, hogy óvják az ifjúság egészségét, hogy drasztikusan csökkenjen, gyakorlatilag a nullára redukálódjon azoknak az elárusítóhelyeknek a száma, ahol a fiatalkorúak ma még valamilyen úton-módon dohányárut szerezhetnek be maguknak.
S ha ez így lesz, márpedig biztosan így lesz, akkor nyilvánvalóan kevesebben válnak majd közülük a dohányzás rabjaivá. A nemzeti dohányáruda természetesen teljességgel biztonságos helynek számít majd, ott még a legfondorlatosabb fiatalkorú sem lesz képes cigarettát vásárolni, jegyzik meg a törvényalkotók, hiszen oda 18 éven aluli magyar ember még csak a lábát sem teheti be.
Ha mégis betenné, addig fel kell függeszteni mindenféle munkát, amíg az eltévedt kamasz el nem hagyja a helyiséget. Ilyeténképpen hamarosan elérkezik az a régóta óhajtott, sokáig elérhetetlennek tűnő időszak, gondolhatja a törvénnyel ismerkedő polgár, amelyben már egyetlen fiatalkorú sem cigarettázik, szivarozik, pipázik, hiszen nem tudja hol megvásárolni a hozzávalókat. Más kérdés, hogy 18 éven aluliakat eddig sem szolgálhattak ki dohányneművel sehol, semmiféle üzletben.
Csak név nélkül
Akadnak persze olyan emberek - elemzők, közgazdászok, politológusok -, akik viszont erősen kárhoztatják a törvényt, mert szerintük legalább tizenötezren veszítik el az állásukat a végrehajtásával. A trafikok számának jelentős csökkenése mellett ugyanis 2-3000 kisbolt is egészen biztosan kénytelen lesz végleg bezárni.
De vajon mi a véleményük a törvényről az érintett kereskedőknek, azoknak, akiket nemigen kérdezett meg - mert nem szokás - se törvényhozó, se elemző, se senki?
Nos, az általunk felkeresett kereskedőknek - kivétel nélkül - lesújtó a véleményük a törvényről, az meg egyenesen aggodalommal tölthet el mindenkit, hogy egyikük sem hajlandó névvel szerepelni. Valamennyien azt mondják, hogy félnek, legfőképpen az egzisztenciájuk elvesztésétől.
Kicsinált tulajdonosok
Egy szombathelyi kereskedő, akinek két dohányboltja is van a városban, például úgy látja, hogy a törvény halálra ítélte a trafikokat. A tulajdonosaikat pedig - nem túlzás állítani - egyszerűen kicsinálja.
A szombathelyi trafikok zöme ugyanis rendkívül kicsi alapterületű, az árusítás direktben, ablakon keresztül történik, s ezek a helyiségek - a törvény szerint - nem lehetnek dohányárudák. Nemzetiek meg főleg nem.
A trafikoknak ugyanis a jövőben olyan eladótérrel kell rendelkezniük, ahová beléphet a vásárló. Ennek a követelménynek az ő üzletei nem felelnek meg, mint ahogyan a belvárosban, a Domus üzletközpont környékén és a vasútállomáson lévők nagy része sem.
Helyzetbe hozva
Ezekkel a boltokkal tehát nem lehet pályázni a koncesszióra. Pedig neki magának sem lesz más választása, hiszen el kell tartania a családját. Na de mivel pályázzon, ha egyszer nincs megfelelő helyisége? A pályázat kiírói biztosítanak majd alkalmas ingatlant? Egyáltalán: hol vannak például a belvárosban olyan üzletek, amelyekkel pályázni lehet? Ezek a nagy kérdések.
Az üzlettulajdonos egyébként egyáltalán nem hiszi, hogy a törvényt azért hozták meg, hogy megóvják az ifjúságot a dohányzás ártalmaitól. Azok a fiatalok ugyanis, akik dohányozni akarnak - törvény ide vagy oda -, úgyis megtalálják a módját annak, hogyan jussanak hozzá a cigarettához, sodrott dohányhoz, miegyébhez.
Sokkal inkább arról van szó, így az üzletvezető, hogy valakik helyzetbe akartak hozni egy nagy dohánygyártó céget. De az ok most már mindegy is, a lényeg az, hogy ezek a valakik őt magát is helyzetbe hozták. Mégpedig lehetetlen helyzetbe. Könnyen megeshet ugyanis, hogy több évtized után kénytelen lesz feladni a munkáját.
Csökkenő jövedelem
Az a hölgy, aki egy belvárosi Inmedio-üzletben dolgozik, egyelőre el sem tudja képzelni, mihez kezd majd akkor, ha nem árusíthat dohánytermékeket. Akárhogyan osztott-szorzott is, mindig arra az eredményre jutott, hogy 50-60000 forinttal kevesebb lesz a havi jövedelme jövő júliustól.
Az üzlet eredendően hírlapárusításra szolgált, de ahogy telt-múlt az idő, egyre inkább a cigaretta, a dohány lett a legkeresettebb áru, a hírlapok, újságok forgalma mindinkább visszaesett. Ma már minden második vásárló - jócskán akad közöttük osztrák turista is - cigarettáért tér be a boltba, úgyhogy nagy érvágás lesz a dohány árusításának tilalma.
Az üzletasszony azt mondja, hogy éppen ezért szakadatlanul azon töri a fejét, miként enyhíthetné a majdani veszteséget. Legutóbb az az ötlete támadt, hogy az eddiginél jóval nagyobb hűtőszekrényben helyezi el az üdítőitalos palackokat, hátha így jobban megakad rajtuk a vásárlók szeme, s több fogy belőlük. Persze ez is csak egy ötlet még…
Rossz magaviselet
Az üzletvezető azon egy percig sem gondolkodik, hogy pályázzon a koncesszióra, hogy nemzeti dohányárudává alakítsa át a boltot, s a törvény hátteréről sem tűnődött el különösképpen.
Az biztos, mondja, hogy a fiatalok ezután is hozzájutnak a cigarettához, ha akarnak. Jó példa erre az az eset, amely éppen vele történt meg nemrégiben. Egy idős, botozó asszony egy egész karton cigarettát vásárolt nála, amit aztán odakint, az üzlet előtt átadott három fiatalnak. Hát, például így.
Az üzletvezető végül siet leszögezni, hogy ő a világért sem akar az állam ellensége lenni, de nem ilyen viselkedést várt el tőle.
Bezárásra ítélve?
Teljességgel el van keseredve az az asszony, aki jó pár évvel ezelőtt a belvárosban vásárolt magának egy aprócska, másfél négyzetméteres üzlethelyiséget. Főként dohánytermékeket árul benne, kiegészítve némi édességgel, üdítővel, más aprósággal.
Ha nem is fényesen, de megél boltból. S hogy a vevők továbbra is kitartsanak mellette, nemrég elhatározta, hogy renováltatja az üzlet portálját. A tervezés több száz ezer forintba került, s hamarosan jönnek a kivitelezők is, akik szintén nem fillérekért dolgoznak.
S most beütött ez a törvény! Az asszony biztos benne, hogy jövőre bezárhatja a boltot, hiszen a helyiséggel nem pályázhat a koncesszióra, dohánytermékek árusítása nélkül meg nem lesz elegendő bevétele.
Épkézláb ötlet híján
Persze azért reménykedik, mert mást nemigen tehet. Folyvást azon tűnődik, mit árusítson majd a cigaretta helyett, de épkézláb ötlet még nem jutott eszébe. Világéletemben dolgoztam, mondja az üzletvezető, soha nem kértem segélyt senkitől. Most, vénségemre lehet, hogy rászorulok.
A megkeseredett asszony azt sem rejti véka alá, hogy neki határozott véleménye van a törvény hátteréről. Az EU keze van a dologban, mondja. Egészen biztosan. Magyar ember ugyanis nem tesz ennyire keresztbe magyar embernek.
Törvénymódosításban bízva
Évi több millió forintos veszteséggel számol a cigarettaárusítás tilalma miatt egy belvárosi benzinkút üzletvezetője. S ezt a jelentős kiesést nemigen tudják miből pótolni, mondja a férfi. Alkalmazottat már nem küldhet el, olyan kevesen vannak, legfeljebb abban reménykedhet, hogy a központtól több pénzt kapnak majd a működésre. Na meg abban, hogy megváltoztatják a törvényt. Miért is ne? Történt már ilyen…
Hasonlóan gondolkodik az a kereskedő is, aki egy régi, különálló, de mára egy kissé leromlott épületben árusít dohányt, szeszes italt, édességet, üdítőt. A tulajdonos azt mondja, pályázik a koncesszióra, ha úgy hozza a sors, de nagyon bízik abban, hogy a döntéshozók megváltoztatják a törvényt. Azért van kétharmaduk.
