Megkezdődött a diáktüntetés Szombathelyen, az RHCP után Puzsér Róbert szól majd

Mintegy kétszázötvenen kezdték a városháza előtt, de folyamatosan érkeznek a demonstrálók.

Délután két órakor a Red Hot Chili Peppers zenéjére mintegy 200-250 tüntető várta az események kezdetét azon a demonstráción, amelyet a szombathelyi városháza előtt tartottak. Tudósítónk szerint ekkor még folyamatosan érkeztek a fiatalok transzparensekkel, de láttunk az eddigi tüntetéseken már megismert arcokat is. A rendőrség pedig csak messziről figyeli az eseményeket.

Diáktüntetés, Szombathely
Mészáros D. Zsolt

A tüntetést az Egységes Diákfront szervezte Puzsér Róbert is tüntet az oktatásért Szombathelyen March 09. 13:46 , közleményükben azt írták, hogy a tiltakozások és a demonstrációk ellenére sem tapasztalható érdemi változás a közoktatásban. Hozzátették, hogy a magyar közoktatás az összeomlás szélén áll és a helyzet folyamatosan romlik. Több ezer tanár hiányzik a rendszerből, túlterheltséggel küzdenek a diákok, tanárok.

Diáktüntetés, Szombathely
Mészáros D. Zsolt

A demonstráción felszólal Puzsér Róbert publicista és Törley Katalin volt tanár, a Tanítanék Mozgalom vezetője is.

A héten Vas megyében is folytatódtak a pedagógusok demonstrációi, az szombathelyi Bolyai iskolában 45 tanár sztrájkolt 45 tanár sztrájkol a szombathelyi Bolyai iskolában - Frissítve March 16. 12:29 csütörtökön és pénteken, a Hefele Menyhért szakiskolában két oktató csatlakozott Fejhallgatóval sztrájkolnak a szombathelyi Hefelében a tanárok March 15. 11:00 a munkabeszüntetéshez. A celldömölki általános iskolában 19 tanár vett részt a sztrájkban Fejhallgatóval sztrájkolnak a szombathelyi Hefelében a tanárok March 15. 11:00 , 13 pedagógus nyilatkozatban vállalt szolidaritást velük.

Diáktüntetés, Szombathely
Mészáros D. Zsolt
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet