Nem is olyan régen olvastam valahol arról, hogy ismét fellendülőben vannak a gyalogos zarándokutak.
Egyszerűen arról van szó, hogy az emberek ismét felfedezik a régimódi vándorlás élményét.
Azt, hogy amikor gyalogolunk, egy olyan világot fedezünk fel, amely láthatatlan repülőből, autóból, sőt még bicikliről is.
Erre is gondoltam, mikor a közelmúltban egy kiadósat gyalogoltunk Csepreg körül.
Már korábban is láttam, hogy a Vas megyei kisváros körül decens túraútvonalak vannak, de mindig átugrottam ezt a lehetőséget, mondván, tucatszor jártam már arra, tudom, hogy nincs ott semmi.
Aztán egyik hétvégén mégis előjött úti célként, főleg azért, mert közel van, gyorsan meg lehet járni, ami nem hátrány ezeken a rövid, hamar sötétedő év végi napokon.
A több lehetséges variáció közül a Természetjáró egyik útvonalát választjuk ki. A 14,3 kilométeres körút javarészt az osztrák-magyar Alpannonia projekt által útjain visz, meglepőn változatos helyszínek és apró csodák érintésével.
A kiindulópont a városközponttól nem messze lévő Alpannonia park, amely padjaival és asztalaival vonzónak tűnik, viszont kissé illúzió rombolók a tök üres információs táblák. (Lejárt a projekt fenntartási ideje?)
A séták során – meg úgy általában is - csak végszükségben szeretem elővenni a mobiltelefont, inkább előre memorizálom az utat. Nem csoda hát, hogy ez elején kapásból elrontjuk.
A parktól ugyanis egy utcán indulunk el keleti irányba, így kimarad a Kálvária 14 stációja, helyette termőföldeken császkálunk egy kicsit, míg aztán rájövünk a hibára. „Majd a kör végén visszajövünk, megnézzük!” – mondom, aztán persze elmarad.
Az első kellemes meglepés egyébként a Boldogasszony horgásztó, amely a kisebbik tó a településen, de így is terjedelmes, romantikus, de rendezett parttal.
Az utána következő erdőszakaszra ezek a jelzők már nem igazán foghatók rá, de nem is tart sokáig, merthogy hamarosan kibukkanunk a szőlőhegyen, amely a kisváros egy újabb arcát tárja elénk.
Amikor már azt hisszük, hogy mindent láttunk, következik a Tilos-erdő, amely komolyabb-komorabb hely, kilométerek hosszú sora következik, amikor nem látunk mást, csak fákat, bőven van időnk rácsodálkozni a tájra, illetve arra, hogy eddig soha nem hallottunk erről a helyről.
Az útvonal egyébként jól kitáblázott, alkalmanként információs táblákba és térképekbe is belefutunk, és most kezdünk őszintén örülni annak, hogy eljöttünk ide.
Pedig a java még csak most jön.
Merthogy az úgynevezett Gesztenyés kuckónál, az útvonalról letérve, a fenyőfák között megbújva elénk áll a 300 éves „Betyárfa”, ami egy különleges hangulatú és kisugárzású gesztenyefa.
Azt hiszem, életemben nem láttam ehhez hasonlót, simán elmenne egy film főszereplőjének, és egy külön kirándulás célpontja is lehet azoknak, akiknek egy kicsit sok a 14 kilométer.
Merthogy ez már ismét közelebb van a városhoz, és az út mentén egy komplett piknikhelyet épített ki a szombathelyi erdészet, padokkal asztalokkal, tűzrakóval.
Innen már csak egy kellemes, lejtős séta, és máris a Csepregi-horgásztónál (Bene-hegyi tó) vagyunk, amelyről sokat hallottunk, de még soha nem jártunk erre.
Egész üdülőtelepi itt a hangulat, olyan, mint a kisváros ide exportálta volna összes barátságosságát, lazaságát és bohémságát.
A térkép alapján valamiért azt gondoltam, hogy az üdülőtelep házai összeérnek a várossal, de ez nincs, visszavan még egy kevésbé költői séta az aszfaltos az úton.
Mire valóban visszaérünk Csepreg nem túl hivalkodó belvárosába, már egy egész más kép rajzolódik ki bennem erről a Vas megyei kisvárosról, mint ami korábban bennem élt.
Ebből a szemszögből vehetjük akár zarándokútnak is ezt a körsétát.
